Tizenkettedik fejezet

2013.11.27. 00:42

Írtam idén februárban egy összefoglalást. Ott már írtam, hogy a fejezetekre tagoltság rám több, mint jellemző. Talán éppen ezért ez a blogom maradt meg ilyen sokáig... Az előzők eltűntek a fejezetváltásokkal együtt. Még mielőtt elkalandoznék... Abban az összefoglalásban…

London

2013.11.27. 00:25

London szép, London jó, London finom. Legutóbb 8 éve voltam ott, és még egy évvel előtte is, tehát nem volt újdonság. Mivel itt is volt, hogy egész nap egyedül voltam, itt is tudtam magamnak programot szervezni. Pontosan olyat, mint Bécsben: rajtam kívül senkit nem érdekelne. (Igen,…

Rövid leszek, nem fogom túlzásba vinni. Az nem is érdekes, hogy hogy kerültem oda.Bécs. Hadd kezdjem egy nálam talán bölcsebb ember szavaival: "Bécs örök idők óta fejlettebb infrastruktúrájával rendelkezik, mint mi, de néha azért reménykedünk, hogy egyszer be fogjuk hozni a…

Old lights and new colours

2013.10.09. 21:38

Vannak működő, és vannak működésképtelen dolgok. A működő dolgoknak örülni szokás, a működésképtelenek miatt pedig szenvedni. Az emberek mégis hajlandók a működésképtelent választani, de ez egy egészen más téma. Bár ha egyszerre van mindkettő, akkor az olyan…

Átmeneti állapot

2013.10.02. 21:08

Egyértelmű hupli volt mostanság, amit egyértelmű lejtmenet követ mindig. Ehhez már hozzászoktam. A különbség, hogy a mostani hegymenet talán egy kicsit megváltoztatott.Apropó... meg tud egy ember változni? Határozottan az a véleményem, hogy nem, történjen akármi. Valami mégis…

Abból kiindulva, hogy egy blog arra való, hogy a saját gondolataimat leírjam, úgy érzem, a zenéről történő agymenésem is ide tartozik. Egy 'cikksorozat'-féleséget indítok el, a többi gondolom egyértelmű. Remélem, azért akad majd olyan ember, aki még el is…

Live

2013.07.13. 01:06

Koncertek. Kb. 2 és fél éve írtam már hasonló posztot, de hát az már rég volt. Fogalmazhatunk úgy, hogy a 'zenei stílusom' hátulütője az, hogy csak akkor hallhatok élő zenét, ha a zenekarok idejönnek. Sajnos ezt nem teszik annyira gyakran, mint szeretném. De azért…

Rockmaraton 2013

2013.06.30. 18:05

Egyelőre kizárólag csak a koncertekről írok. Abból is ketté szeretném bontani az egészet: volt egy 'nagy' színpad, és egy 'nagyon nagy' színpad. Kezdeném a kevésbé tökéletes, kisebb 'nagy' színpaddal időrendben... Persze csak ami engem érdekelt.A…

Csak írások

2013.05.18. 03:09

Nem kell aggódni, nemsokára vége a nyelvészetes írásaimnak. De hát ebbe a blogba a gondolataimat írom, és most általában ezek a gondolataim...Tehát, írások, azaz írásrendszerek. Ezennel nem célom eldönteni, hogy melyik a jobb, miért jobb a fogalomírás, miért könnyebb a…

Én-nyelvek

2013.05.14. 00:45

Nem arról van szó, hogy nem történik velem semmi. Arról sincs szó, hogy nem érdemes azt leírni... Csupán az változott, hogy az eddiginél is nehezebben tudnám megfogalmazni. Nem fog meghalni a blog, majd egyszer meg fogom szülni a szavakat. Addigis a megoldást keressétek a…

süti beállítások módosítása