Rövid leszek, nem fogom túlzásba vinni. Az nem is érdekes, hogy hogy kerültem oda.

Bécs. Hadd kezdjem egy nálam talán bölcsebb ember szavaival: "Bécs örök idők óta fejlettebb infrastruktúrájával rendelkezik, mint mi, de néha azért reménykedünk, hogy egyszer be fogjuk hozni a lemaradásunkat. A valóság ezzel szemben az, hogy nálunk nem változik semmi negyven éve, ők meg röhögve túllépik azt a színvonalat, amit mi el se értünk." (by Hamster) Én még 'rendesen' sosem voltam Bécsben, csak vagy átutazóban, vagy csak piszkosul rövid időre, és azt is régen. Ez az első 'igazi' látogatásom pedig lerombolt egy illúziót, nevezetesen a két ország, főváros és kultúra közötti különbséget. Az igazság az az, hogy sokkal előrébb járnak még gondolkodás terén is, mint most mi, és a mi oldalunkról még mindig nem látok szándékot sem a fejlődésre. Elég szomorú tény... BTW, először voltam egyedül külföldön, és meg kell mondjam, élveztem. Az előre eltervezett dolgokat csináltam, az előre kigondolt útvonalon haladtam, és senki nem nyavalygott, hogy ne erre, ne ezt, ne most. Ezt pedig sosem kerülöm el, mert... nos, kicsit más dolgok érdekelnek, mint a legtöbb embert. Tehát végülis még jól is sült el, hogy bécsbe 'kellett' mennem.

Katatonia. Negyedik alkalom, már ismerősek voltak. A setlist hagyott némi kívánni valót maga után, de ez a turné milyensége miatt volt: 10 éves a Viva Emptiness album. Lejátszották az egészet fordított sorrendben, + Wait Outside - de az album átdolgozására már fel is került ez a szám is, így elmondható, hogy csak erről az albumról játszottak, és belefért egy órába az egész. Na, nem húzom a számat, hiszen szeretem az albumot, és ilyen koncert még nem volt, és nem is lesz talán soha többet. És különben is, jó volt.

Ez után jött a Lacuna Coil, de alig ismertem őket, és élőben sem nagyon fogott meg. Az énekesnőn kívül, de ez talán más téma, muhaha...

Paradise Lost. Nem ismertem jobban a Lacuna Coilnál, sőt, kevésbé - tőlük egyetlen számot sem ismertem. Egyszer majdnem voltam egy koncertjükön, 2009-ben Fezenen - pont Katatonia után, mint most, de 'technikai okok miatt' inkább hazajöttem a fenébe. Kezdek erre hibaként gondolni. Ez most egy 25 éves évfordulós koncert volt, tehát szinte minden korszakból játszottak valamit - ami leginkább annyira változatos, mint a Katatonia esetében. Most is majdnem elmentem, de még jó, hogy inkább maradtam. Egy furcsa tény: a doboson kívül mindenki, tehát az énekes, 2 gitáros és a basszeros mind 1988 óta vannak a bandában. Létezik ilyen rajtuk kívül?

Konklúzió: látogassatok el Bécsbe, és hallgassatok Paradise Lostot. Öhm *krahács*......és persze Katatoniát!

A bejegyzés trackback címe:

https://theperditionchapters.blog.hu/api/trackback/id/tr566221883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása