Egyelőre kizárólag csak a koncertekről írok. Abból is ketté szeretném bontani az egészet: volt egy 'nagy' színpad, és egy 'nagyon nagy' színpad. Kezdeném a kevésbé tökéletes, kisebb 'nagy' színpaddal időrendben... Persze csak ami engem érdekelt.

A hétfői Tűzmadárba csak belelestem. Ismerem őket, jók, de nem az én stílusom. Ezek után jött a keddi LochNesz és a szerdai Niburta. Egyik sem volt meggyőző számomra... Mindkettőt hallottam már, semmi olyat nem tudnak, amire felfigyelnék. Talán csak az előbbi, de negatív irányba...
Ellenben a Niburta után jött rögtön a Moon And The Nightspirit. Őket sem először láttam (negyedszer talán), és csak dícsérni tudom őket. Amit ők művelnek a zenével, az valami fantasztikus. Amin meglepődtem, de persze örültem neki, hogy már nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal: már megtöltötték az egész (még kisebbként sem éppen kicsi) sátrat olyam emberekkel, akik csak rájuk voltak kíváncsiak, és nem csak azért vannak ott, mert épp előzzenekarként 'meg kell nézni őket'. Nem is szaporítom tovább: Moon And The Nightspirit: hibátlan, nagyszerű, fantasztikus.
Közvetlenül ezután jött a Svartsot egyenesen Dániából. Kíváncsi voltam, hogy élőben mit produkálnak, és egész jó volt. Jó koncert volt, ők is élvezték, és ekkora 'állatságos' pogót is ritkán lehetett látni. :)
Csütörtökön játszott a Bornholm és a Sear Bliss. Előbbi ugyanolyan volt, mint bármelyik másik Bornholm koncert: semmi extra, korrektül eljátszották a számaikat. Az utóbbi viszont egy kicsi pozitív csalódás volt: szuperül játszottak, és az új számok sem annyira rosszak. Ideje kilépnem az első két albumból és valami frissebbet is hallgatni...
Utánuk jött szintén csütörtökön a Marduk. Reménykedtem egy-két régi számban, mert az újak egy ideje egyáltalán nem tetszenek. Nos... régi számokat játszottak ugyan, de ettől még az egész koncert kritikán aluli volt.
Pénteken a Kovbojok ismét megtöltött önállóan egy egész sátrat, és ezen ismét ők röhögtek a leghangosabban.
Szombatra a kisebb sátor már nagyon le lett amortizálva... A mikrofon állvány is kettétört, szigetelőszalaggal volt megragasztva... Magasságot így nem is lehetett rajta állítani, ami elég fail volt.
Ilyen körülmények között játszott a Wisdom és az Evergrey. A Wisdomra ugyanaz vonatkozik, mint a Tűzmadárra: korrektül és jól játszanak, csak nem nekem. Igazából ez félig az Evergreyre is igaz... A szövegvilág nekem egy kicsit idegen, és magamtól a zenét sem hiszem, hogy 0-24 hallgatnám. Ami azonban tény, hogy amijük van, azt tökéletesen eljátszották, a zenéhez nagyon értenek, és nagyon élvezték a koncertet. Annyira, hogy még én is remekül érteztem magam a koncert alatt. És amúgy is, két számot jegyeztem meg az életművökből, mindkettőt le is játszották.

Ami a másik, nagyobb színpadot illeti, teljesen más adottságai vannak. A (2012 óta szabadtér helyett) sátor Hatalmas, a hangosító cuccok és az emberek elég jók... ezért bármi, ami ezen a színpadon szólal meg, az szól is, de nagyon. Szépen, tisztán és nagyon hangosan. Viszont alig volt zenekar, akit megnéztem volna itt... Többek között ezért nem időrendben megyek.
Először is ott volt a Kreator, ami a maga thrash metáljával megint csak nem annyira az én műfajom, de bolond lettem volna kihagyni. Semmi rosszat nem is tudok mondani... Jól játszottak, istenien szólt, hosszú volt, az egész hiba nélküli volt. Ezen is elég nagy pogó volt... Kellett nekik a Pleasure to kill című számukat úgy felkonferálni, hogy 'are you ready to kill each other?'... Itt kicsit eldurvult a dolog.

Hétfőn a Paddy and the rats rontotta a levegőt, ők is elég jól. Elérték a céljukat, nagyon nagy buli volt rá.

Az én nagy napom a kedd volt, ami a Dalriadával kezdődött. Laura visszatért, jól játszottak, remeg hangosítással, és sosem néztek ki még ennyire jól a színpadon. DE... Az a helyzet, hogy mégsem volt jó annyira a koncert, és ilyet először írok a Dalriadára. A gond a totális öngól volt... Adott a Napisten Hava album, amit vaéahogy úgy jellemeztem, hogy inkább egy Andris-féle Fajkusz album, amelyet metál hangszerek kísérnek. Az ilyen zenéből pont a népi hangszereket kihagyni nem túl jó dolog. A baj mégsem itt van, hiszen tény: a Fajkusz nem érhet rá mindig, amikor a Dalriada ráér. Egy-két Napistenes szám, meg 1-2 bajosabb Ígéretes szám nem a világ vége egy kicsit kiherélve (még az új tag furulyázásával is kiherélt ám). Az viszont már elég nagy gond, ha a koncert CSAK ilyen számokból áll a Fajkusz nélkül. Vannak számok, ahol egyszerűen nem lehet megoldani Fajkusz nélkül (Borivók éneke, hogy egy példát említsek), miért erőltetik hát koncerten nélkülük? A Kinizsi Mulatságát vagy a Szent Lászlót tényleg elég jól megoldják nélkülük, de amúgy is lenne miből váltogatni a régebbi albumaikról. És ez elvezet a második, véleményem szerint nagyobb problémához: a legrégebbi szám Arany Albumos volt. (Igen, a Walesi Bárdok is annak számít.) Miért? Szívük joga, tudom, de az előzőek fejében teljesen értetlenül állok a dolgok előtt. Elhiszem, hogy mindig az új album a menő, azt kell nyomatni, na de nem így. És különben is, az Ígéret óta egy, azaz egyetlen albummal gyarapodott a Dalriada-életmű, és az Ígéretes időkben még nem volt ilyen probláma. Nagyon kívánom, hogy ne legyen igazam, de azt kell, hogy mondjam: nagyon nem jó az irány.

Közvetlen ezután következett az Eluveitie. Érdekes viszonyban vagyok velük: még a demójukkal szerettem meg őket, majd ahogy teltek az évek, egyre inkább kiszerettem belőlük. Aztán nemrég kiadtak egy olyan albumot, hogy az összes addigi 'bűnüket' megbocsájtottam nekik Plusz ez a nyelvészkedős téma is tetszik. Legutóbb 2008-ban láttam őket koncerten, volt egy adagnyi elvárásom, illetve kíváncsi voltam, hogy hangzanak az új dalok élőben. (Luxtos!) Most lövöm le a poént: ezúttal minden idők legjobb Rockmaratonos koncertjét éltem át. Tovább megyek: talán az örökös, atomstabil 'top5 koncertek' listámat is megbuzerálja, pedig ott aztán olyan nevek vannak, mint az Ulver meg a Porcupine Tree. Na de vissza az Eluveitiehez. Jöttek, taroltak, elmentek. Hibának helye nem volt, a 8 ember teljesen összhangban zenélt (BTW, teljesen biztos vagyok benne, hogy 5 év alatt nem csak zenét szereztek és játszottak, hanem rengeteget tanultak is!). A metál hangszerekért felelős emberek nem hibáztak, a dobos itt több, mint egy szimpla dobos (a jól tudom, egy csomó számot ő ír), a frontember munkájába sem tudok belekötni (ha nagyon muszáj, akkor annyit azért igen, hogy nem a kedvencem ez a fajta ordítás, amit ő csinál), és ami a lányokat illeti... Nos, a lányok.Itt vann Anna Murphy, akinek a nevét kb. mindenki ismeri. Tekerőlantozik, énekel, és mostanság károg is. Hozzáteszem, hogy nagyon is jól csinálja. A játékát is nagyon figyeltem, és ének terén is minden tökéletes volt. Simán elénekel ilyeneket, mint a Rose Of Epona vagy Alesia pontosan úgy, ahogy az albumon van. (Ja, és ez igaz a The Siegere is ) Nade. Ennyit Anna Murphyről, hiszen van m,ég egy lányuk, aki sokkal kevesebb reflektorfényt kap. Pedig a koncert után számomra ez érthetetlen. Annyira sosincs a hangjával előtérben, mint Anna pl. az Alesiaban, de nagyon sokat vokálozik (ez nála sem csak a tiszta vokálra igaz), és nagyon látszott, hogy a hegedű mekkora része a zenének. Hajlamos az ember nem figyelni külön a hegedűre, ha albumon hallgat Eluveitiet. És ha így nézzük a dolgot, akkor sokkal többet is dolgozik, mint Anna. Természetesen hiba nélkül. (Ja, és iszonyú aranyos ) Nem is tudom, hogy van-e értelme tovább ragozni. Ezt a maratont nagyon durván az Eluveitie nyerte, de annyira, hogy koncert után le is kellett ülni átgondolni a hallottakat. Mindenki hallgasson Eluveitiet! Sokkal több van benne, mint ami elsőre, másodikra, sokadikra látszik, és nem is annyira mainstream zene, mint amennyire eleinte annak tűnik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.