Próbálok annyira tömör lenni, amennyire csak tudok, és kerülni a 'szokásos' szházoldalas írásokat.

A Fergeteg album óta mostanában van először, hogy kicsit megromlóban van a viszonyunk. Köztem és köztük. Kezdve a legújabb albummal, a Napisten Havával, ami - bár sokat 'fejlődött' bennem a dolog, még mindig... meh. Hiába vannak rajta jó számok is, amiket külön-külön szeretek, de a képzeletbeli rangsorban a Napisten Hava akkor is legalul van, méghozzá igen sokkal lemaradva. Na és itt vannak még az elmúlt időszak koncertjei is, amik - szintén a Fergeteg ideje óta először - nemigen győztek meg engem. Mintha valami szétesőben lenne. Hogy ebből mi lesz, fogalmam sincs, de a poszt lényege a születésnapi koncert.

Nézzük a tényeket, aztán a benyomásokat. Így nézett ki az este: volt egy ~fél-háromnegyed órás Fajkusz-magánszám. Aztán az első szett, a régi számok:

1. Védj meg, láng! (Fergeteg)
2. Védj meg, láng! - első rész (Jégbontó)
3. Galamb
4. Búcsúzó
5. Tűzhozó
6. Népdal
7. Téli ének
8. Vérző ima
9. Walesi Bárdok 1.
10. Walesi Bárdok 2.

A második szakasz egy Fajkusz bandával közösen előadott akusztikus rész volt:

11. Szabad madár
12. Hej, virágom
13. Ágnes Asszony 1.
14. Ágnes Asszony 2.
15. Zách Klára (!)

Az utolsó rész pedig egy slágergyűjtemény:

16. Saltarello
17. Napom, fényes napom
18. Bor Vitéz
19. Ígéret
20. Égi Madár
21. Hírhozó
22. Kinizsi Mulatsága
23. Szent László 1.
24. A Nap és a Szél háza
25. Leszek a hold
26. Hazatérés
27. Borivók éneke
28. Szondi Két Apródja 1.
29. Dudás
30. Hajdútánc

Összefoglalásként egyszerűen elintézhetném azzal, hogy 'életem egyik legjobb koncertje volt, az összes eddigit beleértve'. De azért ennél egy kicsit többet írnék...Először egyenként a részekől.

A régi számok nagyon rég kerültek elő utoljára. Pl. a két védj meg láng és a galamb még mindig úgy szól, mint régen. A tűzhozó régebben került elő, mint a téli ének. A vérző imát már azt hittem, sosem hallom többet élőben. A népdalt pedig amúgy sem nagyon játszák, de ezzel az estével remélem ez változik.

Az akusztikus szett meglepő volt. A hej virágomat játszották már így élőben, amikor én 40 fokos lázzal itthon maradtam, azóta bánom. Az ágnes asszony egyszerűen epic volt így. A zách klára pedig... te jó ég! Divat mostanában a zenekarok legmetálabb nótáját akusztikusan előadni (Opeth - Demon of the fall), de mennyire jó is volt. A pogó talán azért egy kicsit így is túlzás volt.

A Salrarello - akármennyire húzom a szám - élőben üt, jó fájdalmasat. A Szelek album lassan a Kikelet sorsára jut, azaz semmit nem játszanak róla - most ezt is megkaptuk. A legvégén a hajdútánc nemigen hasonlított a hajdútáncra, de a körülményekre való tekintettel ez nem is baj.

A már említett szétcsúszásnak nyoma sem volt. Kb. ezer ember volt a Dürerben, és mindenki csak miattuk. Fajkuszéknak egész végig fülig ért a szájuk - na, ez is ritka ám. A Fajkusz-magánszám után valami leírhatatlanul epic volt, amikor egyszer csak elkezdte a Dalriada a védj meg lángot. A közönség annyira tombolt, az elejétől a végéig, hogy talán én olyat még nem is láttam. Ők meg csak jöttek és robbantak. Nem először (nem tizedszer (nem huszadszor)) láttam őket, de ennyire jól és összeszokva eddig még soha.

Egyszerűen hiba lett volna ezt a koncertet nem rögzíteni. Szerencsére nem hibáztak: nemsokára DVD-n nézhetjük vissza az egészet. Legalább akkora becsben fogom tartani, mint a Roundhouse Tapest. És mit hoz nekik a jövő? Sokszor átgondoltam már ezt, aminek általában igen pesszimista vége lett. Bár még mindig azt mondom, hogy sok minden fog kiderülni velük kapcsolatban, ez után egyszerűen nem tudok nem optimistábban gondolni erre. Pedig az nagy szó...

Persze írhattam volna csak ennyit:
-Jó.
-Bővebben?
-Elég jó.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.