12. nap - Kiotó

Hosszas számolgatás után kijött, hogy gyorsabb, ha még Tokió előtt leszállunk hajnalban az éjszakai vonatról, és Sinkanszennel megyünk Tokióig. Miért írom ezt le? Azért, mert időben és helyben ez pont úgy jött ki, hogy a város neve, ahol le kellett szállnunk nem más, mit Fukusima. Most már viszonylag csönd van, de akkor még az egész világ Fukusimától félt, a TV-ben sorozatosan mondták be, hogy lakoltatják ki az embereket...

Fukusima állomás kb. 70 km-re van az atomerőműtől - 70 km ilyen viszonylatban szinte egyenlő a nullával. (Csúsztatás, tudom, de nem annyira.) Nagyjából egy órán keresztül vártunk az állomáson, és 100%-ig olyan volt, mint az összes többi: forgalmas, mindenki rohan, azaz zajlik az élet. Ennyit a média által terjesztett rémhírekről. Ne higyjetek a TV-nek!!!

Tokióban csak addig voltunk, amíg átszálltunk a híres-híres Tokió-Ószaka között közlekedő Sinkanszenre. Azt hiszem életem legboldogabb órái voltak ezek, hiszen azon a vonaton ültem, amiről kiskorom óta fantáziálgatok, na és... Kiótó fele suhanunk! KIOTÓ FELE!!!!!!! A világ (egyik) leghangulatosabb, legszebb, és 'legtörténelmibb' városába! Nemsokára le is szálltunk, és egy pillanatra visszazuhantam a kellemes Hokkaidó után a kőkemény japán valóságba: 40 fok, 100%-os pára, egyszerűbben fogalmazva agyrohasztó időjárás.

Sajnos volt egy kis csúszásunk. Azonban Kiotóból egy darabnyi programot nem voltam hajlandó kihagyni, a csúszásnak Ószaka itta meg a levét... De erre majd rátérek.

Hogy is fogalmazzak... Nem minden hely váltja be a hozzá fűzött reményeket. Azokat a reményeket, amelyeket te magad vízionizálsz össze, miközben nézel fényképeket, látsz videókat, tanulod a történelmet, esetemben pedig szervezem a programot is. Ezeknek sokszor csalódás a vége. Kiotó azonban még túl is szárnyalta a saját képzelgéseimet. Megérkeztünk egy hipermodern 11 emeletes vasútállomásra (a szintek között mozgólépcsővel lehet utazni!), majd a pályaudvart hátrahagyva bent találod magad Japán egyik leghíresebb városában... felhőkarcolók nélkül. Alacsony házak, rengeteg ember, az utcán mindenütt hangszórók, melyekből egyéb érdekes zajok szűrődnek ki... Nagyon sok kimonós lány, és Gion környékén még akár egy gésába is belefuthat az ember. Kiotó maga a csoda!

Mégis nagyon röviden fogok írni a programokról, mert amúgy nagyon hosszú lenne... Első nap nem is volt sok időnk, csak a Nisiki-halpiacot néztük meg, a Nidzsó-dzsót, és többé-kevésbé Giont. De mentünk is aludni, mert nagyon elszaladt a nap, és másnap korán keltünk. Az sem volt semmi...

13. nap - Hirosima, Mijadzsima

Ez a nap a legesleg-ek napja volt...

Hajnalban felpattantunk a vonatra, hogy eljussunk Ószakába, majd onnan Sinkanszen Hirosimáig. Hirosima... Talán ez A leghíresebb japán város. Azt mondták, hogy 75 évig még a fa sem fog megteremni. Most 66 év telt el...

...és a város virágzik. Egy egészen picit olyan is volt, mintha Európába lennék, ugyanis ez az egyetlen város, ahol rengeteg villamos van. (Jó pont! :D) Az első helyszín maga az atombomba-dóm volt. A környéken az egyetlen épület, amely állva maradt abomba után, és a mai napig úgy hagyták, amilyen állapotba akkor került.

A következő megálló volt a Béke Emlékmúzeum. Most próbálok nem közhelyes lenni. Viszonylag kevés dologgal lehet megingatni a lelkivilágomat, ha emberekről van szó. Azonban ami ebben a múzeumben volt, azt így ebben a formában máshol ki sem lehetne állítani, mert engedélyt sem kapna. Úgy jön ki az ember a múzeumból, akárkicsoda legyen is az illető, hogy leül elgondolkodni egy-két percre.

Muszáj volt azonban elszakadni teljes mértékben a gondolatoktól, hiszen ekkor már éhesek voltunk, és nem mást készültünk enni, mint a híres Hirsima-jakit. Közhelyveszély part 2: egész egyszerűen a legfinomabb dolog volt, amit egész életemben ettem. Pont. Ennél jobban ragozni sem lehet.

Mijadzsima

Ez után villamosra szálltunk, hogy elmenjünk a Mijadzsima-felé közlekedő kompig. Mijadzsimáról előzetesen nem sokat tudtam, csak annyit, hogy van rajta egy híres szentély az úszó torí-kapuval, szabadon van több ezer őz, és van egy hegy rajta, ahova libegővel megyünk fel.

A valóság: tényleg rengeteg őz él ott, tényleg fantasztikus a szentély az úszó toríval - az meg már csak a szerencsém kérdése, hogy amint odaértünk, apály lett, így a torí nem úszott - cserébe a frissen keletkezett mocsár közepén állt. De szép volt.

Csakhogy az idő is elment, és mire felértünk a libegővel a felső állomásra (amely után még 20 perc séta a hegycsúcs), már mondták be, hogy az utolsó libegő 35 perc múlva indul vissza. Rettentően csalódottak voltunk, mert a csúcsot látni akartuk, de ha lekéssük a libegőt, akkor lekéssük a kompot, azaz ott éjszakázunk. Ami nem lett volna rossz, de mégis. Ekkor a következő párbeszéd játszódott le:

Én: De kár, hogy így elszaladt az idő...
L: Ja.
Én: Pedig olyan szívesen megnéztem volna a csúcsot.
L: Én is.
Én: Még nagyon messze van, esélytelen az egész...
L: Sajnos.
..................
Én: Futunk?
L: Naná!

És felrohantunk a hegycsúcsra. :D Nem volt olyan könnyű, mint amilyen könnyű ezt leírni. Meredek volt, dögmeleg volt, és a csúcson...
A csúcson. Közhelynek számító dolog, part 3. Sabolc blogjából idézek, aki már ki tudja mennyi ideje él Japánban: "Igazság szerint, egy csomót lehetett volna még sétálni a hegy tetején lévő erdőben, de én egyszerűen leragadtam egy sziklán, és vagy félórán keresztül csak bámultam lefelé, mert ilyen szépet tényleg nemigen láttam még életemben. Ezek persze, most hallatlanul pátoszos szavak, de azt hiszem, ezt a helyet tényleg látni kell ahhoz, hogy az ember megértse." Akár közhely, akár nem, ez a hely annyira szép volt, hogy beleőrülök az emlékezésbe. Nem létezik olyan szó, amely ezt leírná - se magyar, se japán. És minderre volt 7, azaz hét percünk. Csak kifacsartuk a pólóinkat, és bámultunk... Majd rohantunk visszafele, és elértük az utolsó libegőt. Sőt, még a kompunkat és a vonatunkat is.

Folyt köv az utolsó résszel...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.