A figyelmetlenségem határtalan. Persze elröhögcsélek rajta itthon, hogy elcsesztem a jelentkezést, de amúgy nagyon... lesújtó. Hogy ennyire figyelmetlen vagyok. Holnap (azaz ma) rohangálhatok az ügyfélszolgálatra. És komolyan én szervezem meg a japán utat? Ilyen figyelmetlenül TÉNYLEG minden úgy lesz, ahogy elterveztem, és nem fogunk egyik éjszaka sem kint ragadni Tokiótól 800 km-re?

Vagy mégis jó ez így... Mert emiatt most rettentően ideges vagyok - a legjobb módja a gondolatterelésnek. Amiket ma rájöttem, hogy nem tudom kiadni magamból. Érdekes helyzeteket hoz az élet. Nem tudom, hogy miért alakult így, de teljesen 100%-osan egy ember van, aki érdemben hozzá tud szólni ahhoz, amit nagy nehezen elmondok. De talán azért, mert képes 'lebalfaszozni', belém rúgni előről-hátulról kettőt-kettőt ha valami hülyeség van épp terítéken... De legalább ez kölcsönös... Lenne, ha nem tűnt volna el. Egy fél éve, minimum. Beszéltem a polcról... már rengeteg minden van rajta. De még bírnia kell... A nyelvvizsgákig, az érettségikig, Japánig.... Ha kibírta, akkor én magam fogom leszakítani, gyökerestül, fallal együtt... 

Az idézetek jók, az idézetek szépek, az idézetek finomak. Szinte minden állapotra van egy-két fantasztikus mondat. Egy jó ideje tökéletesen leír mindent ez: "Outside in the park The days move along, And nothing ever changes". De lassan visszajön a 'dáj ól'-dolog, és vele együtt: "You are not dead... You never existed."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.