Strange Song To Listen

2010.12.15. 21:16

Ez most leginkább a (nem áthúzott, nem titkos) P-nek nem fog tetszeni, de hát ilyen az élet.

Nyelveket tanulni egyszerűen fantasztikus dolog. Ez eddig is megvolt, de most egy ideje az érem másik oldalát figyelem - nem én tanulok, hanem magyarul tanulókkal beszélgetek. Hol angolul, hol magyarul. Ez legalább olyan élvezetes dolog, mint saját magad nyelvet tanulni. Személyesen (egyelőre) egy emberrel szoktam ebből találkozni, a koreai W-al. És most végre egy kicsit megtört a jég, ezért írom ezt, hiszen újdonság.

Sztereotípia (de ez nem jelenti azt, hogy nem igaz!): egy ázsiainak lehet, hogy nagy a szája a saját országában, de nem saját környezetben csendes, visszahúzódó, és kissé bizalmatlan. Sztereotípia lerombolása: a mai nap. Nem századszorra, csak másodszorra találkoztunk, és nem volt az a 'kínosság', ami a sztereotípiám szerint ilyenkor kissé állandó: nyíltan beszélgettünk. Tudom, 'kurva nagy élmény', de ezek olyan abszolút várakozáson felüli dolgok. Biztos hozzá tett egy lapáttal, hogy - bár abszolút nem folyékonyan, de mégis remekül elkommunikáltunk. Magyarul. Én tanulgatok koreaiul, ezért egy nagyon picit koreaiul. Ha nem ment, akkor angolul. Ha se magyarul, se angolul, akkor a tökéletes közvetítőnyelven (mert egy nagyon picit beszéli), japánul. (Na jó, ferdítek, japánul csak írtunk.) Hány ember kommunikál egy másikkal 4 nyelven egyszerre? Már csak ezért is, rég éreztem magam ilyen jól. És még hozzá jött W személye, ami fantasztikus, ráadásul mindig meg tud lepni valamivel. 

Éééés legalább addig sem gondolkodik hülyeségeken az ember. Pedig most rohadtul el van dugulva a lefolyó, de rohadtul. Ki kéne már robbantani a dugulást, vagy nekem tökmindegy, atomot neki.

Egy-két mondat erejéig visszatérve... Nagyon-nagyon nehéz itthon nyelvet tanulni. Nem a tanulásról magáról van szó (azt elárulom, semmivel nem nehezebb), hanem a sikerélmény teljes 100%-os hiányáról. Bele tartozik ebbe az is, hogy valami hiper-egyszerű szabályt visszaismételnél, amire azt mondják, hogy 'jó', 'így van', vagy esetleg 'gondold át újra'. Eleinte nem érezni de egy idő után... Hole in the wall. Aztán ilyenkor, amikor meg jön egy jó zsáknyi sikerélmény... Szerényen, nőiesen és abszolút kultúráltan megfogalmazódik az emberben: MEGÉRI, BA'MEG!! 

A bejegyzés trackback címe:

https://theperditionchapters.blog.hu/api/trackback/id/tr726221984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

áthúzott titkos pé 2010.12.17. 18:37:39

nemértem, miért ne tetszene. volt észt cserediákunk 1 évig, magyarul tanult, beszélt észtül, angolul, németül, finnül és franciául. a pw-s Nikitával németül, angolul, oroszul, olaszul s magyarul sikerült kommunikálni. mókás dolog. nem kedvelem az ázsiaiakat, nem tetszenek az ázsiai nyelvek, ez nem azt jelenti, hogy ne örülnék a téged érő, számodra pozitív dolgoknak. a magyar nyelvoktatásról egy szót se szólnék, mert leginkább ennyit érdemel. A számonkérés.. hát.. vizsgaformában, rigó utca formában baromság. Azért az euro nyelvvizsga kellemesebb, tény, hogy azt nem a magyarok készítik. Ott nem szabályokat kell ismételned, ott ki kell fejezned magad. A vizsgákon túl azonban más világ van. Manapság állásinterjúkon nem a nyelvvizsgára, hanem a nyelvtudásra kérdeznek rá, s le is tesztelik, így teljes körű, jó képet kapnak az ember tudásáról. Úgyhogy nincs minden veszve. Remélem sikerül a nyelvvizsgád, de akkor se ess kétségbe, ha nem. úgyis azt dobta rád a faszbúk, hogy mérnök leszel..

áthúzott titkos pé 2010.12.17. 18:37:51

hupsz, megakomment :D

ThePerditionChapters 2010.12.17. 23:32:40

A számonkérést nem feltétlenül vizsgának értettem, hanem bármilyenfélefajta visszajelzésnek... Sajnos a rigóra vagyok utalva, mert amilyen nyelvekkel épp foglalkozom, azzal csak náluk vizsgázhatok, tehát arra kell felkészülnöm így is-úgy is... A megakomment meg sose baj :P
süti beállítások módosítása