Pár hete hatalmas vihar volt Csepelen. 'Az év vihara'ként emlegetik. Tényleg nem mindennapi átélni egy ilyen vihart, de főleg nem mindennapi, ha épp egy tömött HÉVen ülsz, amelyik nem mer elindulni a szabadkikötőtől a hatalmas viharban, és közben az Opeth Hessian Peel című számot hallgatod - vagyis az egész Watershed albumot. (Utána a HÉV két napig nem is járt. A szél felsővezetéktartó oszlopokat nyomott le a földig...)

Annak a hangulatnak/állapotnak elég sok köze van ahhoz, ami úgymond az 'általános' lett. Lassan letelik az egy év 'szünetem'/regenerálódásom/nemtudommármiez. Részemről egy kényszerpihenőnek indult, ma már a legjobb döntéseim egyikéhez fel lehetne írni. Ha belegondolok abba, hogy mennyire határzott vagyok most és mennyire voltam az egy éve, hát... eléggé nagy a különbség. Egyrészt kellett ez az egész a már említett pihenés miatt is, de egyéb fontos dologgal is több lett(em). Például...

Sokat gondolkozok valamin mostanában... Ha épp két órával később nézegetem az iskolaszövetkezet honlapját, lehet, hogy valamelyik másik munka tetszik meg - ezt pedig betölti helyettem valaki más. Ezt odabent csak egyszer sütöttem el (egy... igen sajátos helyzetben). A válasz az volt, hogy fizikára járok, és hiszek a véletlenekben? És persze,mindez nem a munka miatt - egy év alatt egy hangyányit ráuntam a borítékolásra, és a fizikusságot sem cserélném le behajtóra... Fogalmazzunk úgy, hogy megismertem egy-két embert ott, akit meg kellett, hogy ismerjek. De a szeptembert már nagyon várom, és nem csak az egyetem miatt... Hanem VÉGRE abbahagyhatom a rabszolgamunkát. (Illetve nem kell attól félnem, hogy önkéntelenül átminősítem magam 'rabszolgából hajcsárrá'. Pedig égek a vágytól...)

Általában... az ember azért sokall be, mert kicsit mindenből sok, elég. És nagyon jó dolog, ha van kéznél egy radír. Ha van, akkor az pedig teszi a dolgát: megnyomsz egy gombot, majd megöl téged. Majd megöl mégegyszer. Meg még egy párszor... Majd mielőtt befejezné a tevékenységét, újraéleszt, te pedig a nulláról kezded. "Azt töltesz a pohárba, amit szeretnél." És igen, ez a része a blognak a 'zenéim hatása' aktuális blokkja. De nem nevezem meg pont ezt, hiszen annyiszor megneveztem már...

Viszont egy másikat igen. Őket Primordialnak hívják. Primordial hallgatás közben nagyon könnyen elfogja az embert a letargia. Pedig nem ez a zene célja. Hogy mi, az számomra megfogalmazhatatlan. Élőben ismertem őket meg, egy olyan koncerten, amin egyedül voltam. És akkor épp a koncertjük után szívesen szaladtam is volna ki valahova a nagyvilágba, csak el, minden elől. Az egész Primordialt most csupán megemlítettem, semmi konkrét célom nem volt vele. A zenéről úgysem tudnék írni. Nem vagyok én kritikus... de a legutóbbi albumukról, a To The Nameless Deadről egy kritikus sem tudott normálisan írni. Én pedig mindennél jobban szeretem azokat a dolgokat - legyen az bármi -, ami képes arra, hogy egy-két óra leforgása alatt arra késztessen, hogy alapból gondold újra az egész életedet, és értékelj újra mindent.

Végül... csak annyi, hogy köszönöm Nektek. Akinek szól, az tudja.

(És újból elérhető vagyok...)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.