Még mielőtt életem első személyes blogbejegyzését megírnám a blog.hu-n, hadd emlékezzek meg egy kicsit a blogolról. És hogy miért jelent a váltás egy nagy törést a blogomban.

A blogol.hu nagyjából pont arra volt jó, amire készült - vagyis inkább amire a legtöbb ember használta. Soha nem bíztam volna rá egy nagy jelentőségű, nyilvános blogot, mint a nyelvblogom. De ugyanúgy, eszembe sem jutott volna egy olyan blogot a blog.hu-ra bízni, mint ez.

Miért, milyen ez a blog? Tekintse ezt az olvasó 'bemutatkozásnak'. Ez egy olyan személyes jellegű blog, mint akármelyik másik volt a blogolon amely a saját gondolataimat tartalmazza magamról és a világról. Amolyan nyilvánosság elé terjesztett napló - bár talán helyesebb úgy fogalmaznom, hogy 'a naplóm nyilvánosság elé helyezett része'. Mindezt teljesen inkognitóban. Mi az értelme ennek az egésznek így? A blogol.hu-n oldalt voltak nemrégiben frissült blogok, amelyekbe néha beleolvastam. Fogalmam nincs, hogy kik ők, csak a gondolataikat ismertem. Sem azt, hogy hol élnek, hány évesek, mit csinálnak, sokszor még azt sem, hogy milyen neműek. (Kivéve persze ha ezek kiderültek a posztokból.) Ez a fajta passzív eszmecsere olykor nagyon jólesik az embernek, nekem legalábbis igen. Elgondolkodtató. És ha épp olyanom van, még válaszolok is. Ebből olykor közelebbi ismeretség is született. Én pedig kiírtam a gondolataim egy (nagyon kis) részét a blogomra, és örültem, ha valaki válaszolt rá. De annak is, ha szimplán sikerült egy percre elgondolkodtatnom. Nagyjából erről szólt az egész blogol. Kevésbé volt felkapott, mint a blog.hu, egy zárt közösség volt.

Ami ezzel a blog.hu-ra költözéssel egy kicsit sérült. Talán még életemben nem jártam a blog.hu kezdőlapján (talán csak amikor a nyelvblogomat csináltam), de valahogy visszataszít a gondolat, hogy ezzel a bloggal megjelenhetek Magyarország legnagyobb blogjának a címlapján. (Mert a blogol így működött: a legfrissebbek ott voltak.) Őszintén szólva, nem tudom, mi lesz így ezzel a bloggal. Talán csak az idő dönti majd el.

De térjünk vissza hozzám... Egyelőre mintha minden a normál üzemben folyna. Na de puff, nálam sem zajlik semmi sem a normál üzemben. És a történteket nagyon-nagyon kétoldalúan tudom nézni. Kezdjük a negatívval.

A felvételi eljáráson elért tragikomédia volt az elmúlt időszak tengerében a jéghegy csúcsa. Nyilván én is hibás vagyok, de a (nagyon érzékeny) igazságérzetem még így is nagyot sérült... újra. Gyakorlatilag nevezhetjük a 14-15 éves korom óra tartó korszakot abszolút egy helyben toporgásnak, és bár voltak időszakok, amikor valóban nem könnyítettem meg a saját dolgaimat (ez kezd visszatérni), nem hiszem el, hogy senki más ne lett volna olyan helyzetben a világon, amilyenben én. A különbség a 14-15, pláne a 17-18 éves koromhoz képest, hogy most annyi minden megvalósításra váró tervem volt, hogy nem győztem birkózni velük. És még ha csak ez lenne az első fail az időszak alatt, ez az elbaszott felvételi eljárás! Akkor legyen. De a probléma mélyebb ennél, sokkal. Ehhez meg még hozzájön ezernyi dolog, amit most még megemlíteni sincs kedvem. (Elkezdtem írni, de delete.) Ezért az egészet múlt időbe helyezem. A fene mindenbe! Vajon hogyan működik ez a világ? Lesz még egy életem, ahol próbálhatok javítani a mostanihoz képest? (Ha lesz, akkor nem lenne most is az a dolgom?) Vagy ez az egy életem van, aminek a halál után végérvényesen vége? Nagy kérdések. Mindenkinek megvan rá a maga válasza saját magára nézve. Nekem nincs rájuk válaszom. De egy valami biztos: most itt vagyok. És úgy érzem, hogy beragadtam egy infinite loopba. 

erre van a kifele? Külföldön. Bár egyelőre nem ott, ahova mindig is gondoltam. Jelenleg minden porcikám Angliába hív. Sok dolgom van ott, és van, aki segítsen elkezdeni a boldogulást. Mindemellett nekem is segítenem kell ott valakin, miközben sok kérdésre várom a választ, és még több új fog születni, ha sikerül ott az ideiglenes élet. 

Milyen változásokkal jár? Nos. Az itthon megkezdett lányügyeknek vége. Pedig egy hosszú, 4 éves történet közeledett a boldog siker felé. De ahhoz pont az kellett volna, amit most elbuktam. Változás még? Óh, igen, viszlát energiavámpír! Többé nem nyomaszt a gondolat, hogy 'mindössze' 300km választ el, egy többé-kevésbé szomszédos országban. Mindig-mindig visszatérsz, mindig átgondolom, hogy mennyi minden van ebben az egészben, és mégis mi az, ahol ennyire hibádzik a dolog. Így viszont never again, mert nincs miért. 

Hupsz. És a családom és a barátaim? Nos, egy-két igaz barátom éppen hogy közelebb kerül hozzám. A pedig többi barátot illeti... A világ egyre kisebb. Ez igaz a családra is. 

És akkor most jöjjön a dolog pozitív oldala. Nem maradtam tervek nélkül! Ezek csak egy ún. B-tervek. De tele vagyok velük, és elvárásokkal is. És mi sem okoz nagyobb örömet, mint kilépni az infinite loopból. Nagy különbség van a 'büntetés' és a 'B-terv' között, és kicsit fel is szabadít. Eddig is a levegőben lógott a külföldre költözésem, ennél nagyobb indikátor nem is kell!

A tizennegyedik fejezet így hát egy élet lezárásáról szól, majd a tizenötödik pedig (remélhetőleg) egy új elkezdéséről.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.