Annak a rendje-módja szerint egyedül. De azért egy pár régen látott ismerőssel találkoztam, ami viszont nagyon jó volt.

A főesemény természetesen a Dalriada volt, de még kismillióan felléptek mellette. Sajnos engem a Dalriadán kívül csak egy érdekelt - talán a fáradtság miatt, talán a hangulatom miatt, vagy esetleg egy harmadik ok miatt.

Amikor odaértem, a kisteremben játszott épp az Isatha. Nem volt rossz, de nagyon lázba sem hozott. Furcsa volt az Inis Mona feldolgozás - nyilván bénácskább volt jóval kevesebb hangszerrel, de mégis azt mondom, hogy jópofa dolog volt eljátszani - látszódott, hogy kb. 'itt biztos sokan szeretik, a mieink mellett meglepjük a közönséget ezzel is' szellemben történt a dolog, tehát egy rossz szavam nincs.

Nem voltam sokat bent, mert a nagyteremben kezdődött a másik zenekar, amit nagyon vártam: a The Moon And The Nightspirit. Első találkozásom a zenekarral a folk'n'troll fesztiválon volt, ahova nagyon nem illettek - az egy nagyon pörgős fesztivál volt tomboló közönséggel Korpiklaanira várva. Nem is volt nagy siker, de nagyon megjegyeztem őket. Eltelt egy pár év, itthon sokat hallgattam őket, és végre olyan koncertet adtak (adhattak, mert akkor sem rajtuk múlt), ami már kijárt nekik. Nincs sok közük a keményebb zenékhez, de nem tudom jellemezni, hogy akkor mégis milyen. Azt tudom, hogy mind a zenéjüktől, mind az összes szövegüktől (és mind az énekes-hegedűs lánytól) a hátamon is feláll a szőr. És ami nem mellékes: több, mint egy órát játszottak. Nagyon tetszett, nagyon jó volt, még rengeteg koncertjükön ott szeretnék lenni.

A kisteremben még elcsíptem a Niburta legvégét, de ennyi idő alatt csak ennyi következtetése futja: egyáltalán nem rossz.

Követhezett a Bohemian Betyars. Nagyon kreatív a zenéjük, nagyon pörgős és rengeteg-rengeteg váltás van benne, amitől igencsak fölkaptam a fejem. Összességében azonban mégis azt mondom, hogy nem tetszett. Egyáltalán nem rossz a zenéjük - hát még a pörgésük, amit úgy ráragasztottak a közönségre, hogy az egész nagyterem közveszélyessé vált, de talán az én hangulatom, és az a tény, hogy mennyire nem tisztelik a hangszereiket, nekem rányomta a bélyeget, és egyszerűen nem tudtam őket komolyan venni.

Aztán végre jött a Dalriada. A szokásos év elejei Dalriada. Vagy mégsem...? Sajnos saját magukat áldozták fel ezzel a fesztivállal: egy év elejei Dalriada általában több, mint két órás szokott lenni 21-23 számmal, de mivel ez most egy fesztivál volt, így erre nem volt lehetőség. De ezért is becsülöm őket: ők már egy befutott zenekar, a nevükre rengetegen eljönnek, ezzel a saját szervezésű fesztivállal meg rengeteg magyar zenekarnak továbblépési lehetőséget adnak. (Az meg már az én kínom, hogy szívesebben lettem volna egy natúr hosszú Dalriadán, a The Moon And The Nightspirittel az előzenekar személyében...)
Sajnos-sajnos kezdenek a soklemezes zenekarok csapdájába esni, azaz régi albumok elfelejtve. Ez most egyáltalán nem negatív kritika, és a hosszú koncerteken mindig előkerülnek a régiekről is, deakkoris. A Walesi Bárdok kivételével volt 2 szám a Szelekről, a többi vagy Arany, vagy ĺgéret. De na, tényleg nem negatív kritika, a helyükben mindenki ezt tenné. (Van egyetlen kivétel, amit ismerek, mégpedig a Sonata Arctica - legyen akármilyen rövid egy koncert, az első album mindig előkerül, és nem csak egy slágerszám erejéig!)

Meglepő módon az Égi Madárral kezdtek, és jól tették - rögtön megmozgatták a közönséget.
Második-harmadik szám a Szent László 1-2 volt, ami mindig is telitalálat, most is az volt.
Fokozatosan durvult az este: következett a Kinizsi mulatsága, ahol már nagyon kezdett a közönség is durvulni - ez a szám koncerten sokkal jobb, mint albumon!
Még egy fokozat föl: Hazatérés, ami szintén tökéletes koncertszám, nagyon szuper volt.
És még egy fokozat föl: Zách Klára - csak magamat tudom ismételni: tökéletes koncertszám, a közönség hangosan énekelt és darált, én kb. itt rekedhettem be. Természetesen volt Laura-térdelés :D
Aztán sok fokozat le. Épp jókor, kellett már egy kis pihenés. Andris megkérte a közönséget, hogy ne tegyék fel videómegosztókra a következő számot, mert nem szeretné, ha rossz minőségben hallanák először az emberek, és következett egy új szám: a Napisten albumról a Hírhozó. Nem minden 'dalriada-spoiler' nyeri el a tetszésemet (most nem a Hajdútáncra gondolok, hanem mondjuk a Búcsúzóra, amit sokáig nem szerettem). A Hírhozóval nem így van, de a Hajdútánctól is elég messze van: ez egy visszafogottabb, csaktisztánéneklős szám. Azonban van egy apróság, amivel már meg is vettek, és ez a HANGULAT. Ennek a számnak pedig van. Más, mint az eddigiek, szerintem az egész Napisten ilyen lesz - az ĺgéret egy nagyon kemény, nagyon metál, sokkárogós bivalyerős album, a Napisten szerintem a visszafogottabb, gondolkozósabb Dalriada lesz. Aztán lehet, hogy tévedek, és albumon egész más - de koncerten ilyen hatással volt rám. Természetesen a Fajkusz-banda már teljesen a szerves része a Dalriadának, a Hírhozóban is - ezért nem tértem eddig ki rájuk külön.
Gondolkozós-hangulatos szám után csakis az eddigi létező leghangulatosabb Dalriada következhetett, a Leszek a Hold. Nem gondoltam volna, hogy ebből a számból csinálnak 'kötelező koncertszámot', de van ebbe a számban valami olyan hangulat, amit rajtuk kívül csak a The Moon And The Nightspirit tud.
Na meg van még egy ilyen Dalriada szám, a Leszek a csillag, és legnagyobb örömömre el is játszották. Eddig ilyen átgondolt setlist még sosem volt.
Sajnos azonban el is búcsúztak, felkonferálták a Szondi Kér Apródját, eljátszották (csak az 1-est), és levonultak. Hatalmas vastapsot kaptak, és természetesen vissza is jöttek.
Az utóbbi időben hanyagolt Walesi Bárdok volt a ráadás (szintén csak az 1-es), de a zenekar maga nem sokat énekelt - a közönség itt olyan hangos volt, hogy 'Andrisra és Laurára nem sok szükség volt' :)
Kihagytak a setlistből egy számot, mert lejárt az idejük - de amekkora vastapsot kaptak levonuláskor, gondolom egyezkedtek a szervezőkkel vagy az utánuk jövő zenekarral, és mégis eljátszották utolsó előttiként az ĺgéret címadó számát. Amikor kellett, a közönség megőrült - a szám közepén meg elég sokan beálltak egy körbe, és táncoltak. Ilyet legutoljára a legelső Moonsorrow koncertemen láttam a Pakanajuhla című számra. Fantasztikus volt - és az is, hogy milyen minőségben játszák el élőben!
Végül 'a sokak által utált' Hajdútánc jött. Még egyszer erőt gyűjtöttünk, a szám végére majdnem seggreültem, de abban biztos voltam, hogy annyira berekedtem, hogy meg sem tudok szólalni. Laura még a refrént is végigkárogta - és vicces volt, ahogy mutatta saját magán: "az emlőjét, az tömlőjét..."... :D

Aztán haza. Semmilyen körülmények között nem hagynék ki egy budapesti Dalriada koncertet, és most sem kellett csalódnom. Rengeteg energia, hangulat, minőség, profizmus, barátságosság, - ez ma a Dalriada. Maradjon így!

Tadeusznak pedig külön köszönet a dobpüfölőért :)

Már megint szülinapja van a blognak. Nekem sosem jut eszembe, mndig kommentben ír nekem valaki. 5-én kezdtem 3 éve - ezek szerint az a szilveszter sem alakult valami fényesen. De már emlékszik a fene. Na nem mint ha az idei olyan rossz lett volna (csak az előzőek), és nem mintha annyira különleges lenne számomra. Csak bosszúság, mert mire megszokom, hogy kell írni most pl. a 2011-et, szokhatok meg egy másikat.

Gyönyörűen beszélek mellé a semmiről már megint. Nem baj, most szabad, hiszen vizsgaidőszak van. Apropó, vizsgaidőszak! Mondtam valaha valami rosszat az osztálytársaimra? Hopp, valóban... De most ünnepélyesen visszaszívom. A következő a helyzet.

Van egy tantárgy, 13 tétellel. Eddig mindenki másra tanult, ma került elő először szinte mindenkinek. Egyik harmada a füzetben, a másik kettő harmada meg egy-egy könyvben. És sok. És mindjárt vizsga. Mi lesz ebből? Hohó, használjuk a faszbúkot pozitív célokra! 13 ember elvállalt egyet-egyet, és már kész is. Kidolgozva minden. No nem mintha ez lett volna az első ilyen... De mivel soha nem voltak olyan hű de szuper osztálytársaim egy néhányat leszámítva (egy néhányat leszámítva, mielőtt egy P nevű belekötne!!! :) ), ez most hatalmas fejlődés. Jahm, és az első suli, ahol tökéletesen jól érzem magam. (Bár ki tudja, milyen lett volna az ELTE, ha azokban az időkben kerek a világ...)

És úgy alapból a legtöbb dolog pozitív most. Leszámítva persze saját magamat és az eddigieket. Ami saját magamat illeti, a siralmasnál jobb jelző nehezen jut eszembe, de most legalább vannak más dolgok is mellette. Ami ezt illeti... A másik D-vel sokat beszélgettem. Olyan dolgokról, amikről egy... 2-3 évvel ezelőtt nehezen tudtam volna elképzelni, hogy valaha beszélünk. Érdekes, és pozitív. És ami még alapból pozitív, az Z.

Fogalmam sincs, hogy mivel váltom ki egyeseknél ezt a szimpátiát, de Z-nél újfent sikerült. Meglát, és onnantól vége van: vagy csak nálam akar lenni, vagy csak engem akar szadizni. Szerencséje, hogy nem tudok ellenálni a vigyori fejének.

Persze ami eddig fojtogatott, az fojtogat most is. A Hazugság, és az elszalasztott lehetőségek.

ĺrási kényszer. Pedig nem is tudom, kihez akarok pontosan szólni, sőt, azt sem, hogy mit akarok pontosan mondani.

Bár tippem van: a szokásos én-féle okosságokat-életigazságokat. Vagy magamtól, vagy előtte megkérdezem, hogy 'mondd el, mi fáj', és válaszként. 

Ez mind egy demó verzió. Nem is, inkább 'bemutató termék'. Minden hasonló, hiszen ezt csinálom kb, 5-6 éve.  Közben hol egy kicsit többet élek, hol kicsit kevesebbet.

A nyelvtanulás egy tök jó dolog. Kínai töri tanulás egy kicsit kevésbé, de nekem elég jó. Ezt csinálom jelenleg. Hol van az életem* többi része?

*: gondolkoztam egy másik szón / jobb megfogalmazáson, így túl drámai és mű. Aztán rájöttem, hogy lesza---.

Sosem voltam még ennél közelebb az őrülethez.

Vagy a skizofréniához. 

Vagy.. mindkettőhöz? 

...felemészt.

Kérek valakitől egy atyai agyhelyretevő pofont. 

...és egy kicsit ELTE vs. Károli.

A TTK nehéz. Nem mintha más egyetem nem lenne az, de egy TTK tényleg a legnehezebb dolog az egyetemek között. Főleg a fizika. Ez kombinálva egy kis lemaradással és szuper lelkiállapottal szép katonás jegyeket eredményez. Sokszor gondolkozom azon, hogy szívesen újrakezdeném. Az érdeklődés, sőt, szenvedély sosem tűnt el. Most már jobban is menne, mert nem lennék... idióta. Azonban jó esély van rá, hogy ez nem nem fog megtörténni... Magyarországon nem.

Hogy a japán szakkal mit hoz a jövő... Az elég homályos. De vannak elég jó kilátások is. Ez nekem már elég, ez már sokkal több, mint ami a fizikán volt...

Azt mondtam, hogy a japán szak könnyebb, mint a TTK. Természetesen ez úgy igaz, hogy 'könnyebb japánul tudni, mint a fizikához érteni'. KönnyeBB, de nem könnyű, koránt sem. És az utóbbi idők nagy tanulsága: az út nem csak az út vége miatt fontos, még akkor sem, ha csakis a cél miatt vagy magán az úton. Azonban azt végigjárni legalább olyan fontos. Egyelőre a végével nincs is értelme foglalkozni. 2, vagy több éve ezt akarom csinálni, most ezt is csinálom, és jól érzem magam.

Azt is csak remélni tudom, hogy a még hátralévő vizsgák is hasonlóképp alakulnak majd, mint az eddigiek.

A 'nagyobb' dolgok továbbra is változatlanok. Változatlanul siralmasak...

Az 'apróságok' viszont mindig is nagyon-nagyon számítottak nekem. Azok pedig most egy csapásra ismét olyanok, mint amikor hazajöttem Japánból.

Ha legalább lenne valami fokozatos átmenet...

De ezt a kettősséget sem tudom most hogy lereagálni. Már ha muszáj valahogy reagálni...

Z pedig annyira aranyos, hogy valószínű meg fogom enni vacsorára. 

Moses ma 30 éves, Ohioban él Amerikában. 19 évesen gondolt egyet, és egyedül elkezdett kínaiul tanulni. Nagyon hamar ez a nyelvtanulósdi a szenvedélyévé vált. Saját magától megtanult rengeteg nyelven. A nyelvtanulásának az egyik eszköze a Youtube mind a mai napig: amint képes megszólalni az adott nyelven, rögtön csinál magáról egy videót, amint az épp választott nyelven beszél. Nem mindig 100%-ig helyes, amit mond, de ezért is tölti fel az internetre: az anyanyelviek kijavítják.

A videók egyáltalán nem villogás céljából készülnek. Ez annyira igaz Mosesre, hogy a beszélt nyelveit sem sorolja fel sehol. Én kigyűjtöttem egy listát, amin biztosan beszél:

• Arab
• Örmény
• Bolgár
• Kínai (mandarin)
• Kínai (kantoni)
• Héber
• Hindi
• Hmong
• Indonéz
• Japán
• Koreai
• Mongol
• Perzsa
• Orosz
• Szomáli
• Szuahéli
• Tagalog
• Thai
• Tibeti
• Török
• Urdu
• Vietnámi
• Wolof
• Zulu
• Német
• Észt
• Izlandi

Amiben még nem vagyok biztos, az a tajvani, olasz és spanyol. Mindezt saját magától, valamint minden évben 4 új nyelvet tanul meg. 

Végezetül itt van egy videó róla, amint az egyetlen olyan nyelven beszél (az angolon kívül), amelyen értem is, hogy mit beszél:

Nincs olyan, nem is volt és sosem lesz. 

De Moses McCormick nagyon közel áll hozzá.

Tegnap ennek a Moses McCormicknak egészséges lányikrei születtek. (És ki gondolta volna, hogy ezt a mondatot valaha le fogom írni, de elég szépek ezek a csístemű tejcsoki gyerekek.)

Remélem, egyszer valaha eljutok Moses szintjére.

POZITÍV

Röviden az előzenekarokról. A Crimfall nagyon kellemes zenét játszott, örülök, hogy hallhattam/láthattam őket. A Tyr pedig... Szerintem jó album az Eric The Red és a Land, és még az első is. A Ragnarök, de főleg az utolsó kettő album viszont egyáltalán nem. Mit látok az egészből? Volt egy Tyr, akik fantasztikus lassú zenét játszottak. Elkezdtek koncertezni, Paganfest, akármilyenfest, és íme a hallható változás eredménye. Hogy ezt megtoldják, a koncerten asszem 3 kivételével csak az utolsó két albumról játszottak, a 3-ból az egyik ráadásul a Ragnarökről. Egy szó mint száz: nem tetszett. Ahogy vártam. De a Hail To The Hammer fasza volt.

Moonsorrow, akik miatt ott voltam. Az ötödik Moonsorrow koncertem. Eltelt jó sok év az első óta, és kijelenthetem: mind máig ugyanaz az élmény, csak még talán egy kicsit profibban is kezelik a dolgokat. Kevés olyan zenekar van, aki ha elkezd játszani, vagy akár itthon berakom, megáll az idő és pszrcsskdlf. Gondolom érthető.
Sem pénzszag, sem izzadságszag, ráadásul 'mint mindig is mondtam, Magyarország olyan, mintha otthon lennénk'. Ezt épp angolul, de Sorvali magyar szókincse már ott tart, hogy félig magyarul beszélt hozzánk.

De mit nyújtottak?
1. Tähdetön. Az új albumot jóval nehezebb befogadni, mint az előző Havitettyt - tehát nagyon nehéz. Ennek ellenére élőben azonnal hatott. A közönség már itt úgy tombolt, hogy azt sem tudtam, hogy bírjuk a végéig. Ezt a számot amúgy kb. fél éven keresztül írták és tökéletesítették, és kb. egy hét folyamatos stúdiózásba telt felvenniük. Érthető ennek az oka, hihetetlen, mennyi minden van benne.

2. Sankarihauta. Egy régi szám, amit talán csak a legelső koncerten hallottam élőben. Mennyi erő van egy ilyen régi számban... Csak egy kicsit kaptuk szét egymást alatta.

3. Raunioilla. Ezzel a számmal ismertem meg a Moonsorrowt, és szerettem totálisan bele. Kicsit zúzás off, és szem becsuk. A hangom kb. itt ment el.

4. Köyliönjärven Jäällä (Pakanavedet II). Azaz valami olyasmi, egy kicsit átírták. Első album, azaz nem bonyolult, de zúzás back.

5. Jotunheim. Ez a szám a (számomra) zenetörténelem legjobb albumáról van. Szem ismét becsuk, maradék hang elmegy, a jókedvemmel együtt. Már nem a zenét mérem jókedvben, ez a szám ugyanis az első hangtól a legutolsóig tökéletes.

6. Sankaritarina. A szám, amely egyetlen koncertről sem hiányozhat. Régi és szeretett ismerős, de énekelni már nem tudtam.

7. Kuolleiden Maa. Alapvetően gyors számai vannak a Moonsorrownak, erre a koncertre azonban mégis ez lett az egyetlen gyorsabb szám. 'A világ meghal, és minden együtt hal a világgal.' Újabb tökéletes új albumos szám. Majd a Matkan Lopussa alatt elvonultak.

A Moonsorrownál nincs hullámzó teljesítmémy. Rengeteg zenét ismerek és szeretek, de csak 3 olyan előadót tudok mondani, aminek minden egyes számát tökéletesnek tartom. A Moonsorrow az egyik.

NEGATÍV

Talán tényleg jobb egyedül.