Új kenyér hava, azaz Augusztus. Elseje. 八月。A július ahogy jött, úgy távozott: gyorsan, nagyon gyorsan. Talán megélek még sok-sok júliust, de 2009 júliust már soha többé. Már a levelek is hullanak, nekem meg lassan kezdődik az allergia szezon. És a munkahelyemen pontosan 11 hónapja dolgozok. Már leírtam, de mégegyszer leírom: felejthetetlen egy év volt. Örülök, hogy így döntöttem. És úgy sikerült megvalósítanom a 'regenerálódást', hogy még egyfolytában történt is velem valami. Visszatért a sokat emlegetett kiegyensúlyozottság. Ezt egy több oldalas filozofikus szöveg követné, de majd máskor.

Túl sok a rossz emlék - és ennek a nagy százaléka pontosan olyan, amitől mindenféle evés hiábavaló. De... Talán most ellensúlyoztam ebben is. Attól még a régi emlékek itt vannak - és ebből az egyik 'nem is olyan régi' vissza akarna térni, ha hagynám -, de ez is így van jól. Most már csak szeptembertől kell bizonyítanom - tényleg van-e helyem fizika szakon. Talán a sors rendezte így - egyetlen elbotlás, és annyi. Igazából még tetszik is... Bár azt majd meglátjuk, hogy mennyire fog tetszeni egy fél év múlva.

Kerestem egy mondatot, hogy hogyan foglalnatnám össze a 'jó' dolgokat magam körül. Rájöttem, hogy az inkább egy hosszú felsorolás lenne (három betűvel az elején). De találtam egy sokkal jobbat:

Az utóbbi időben felismertem: nem a boldogságot kell keresni, hanem a kiegyensúlyozottságot. Ezt már nagyon rég megfogalmaztam, de valahogy mintha meg sem hallottam volna a saját szavaimat. Épp ezért, nem mondhatom, hogy boldog vagyok. Viszont jól érzem magam, elfogultságmentesen és reálisan látom a dolgokat. Ennél többet nem kívánok senkinek. Nem a pozitív dolgok és a fény miatt érzi valaki jól magát... És ha ezt felismerted, akkor várhatod velem messiásként ezt:

"This winter will be darker than ever..."

Pár hete hatalmas vihar volt Csepelen. 'Az év vihara'ként emlegetik. Tényleg nem mindennapi átélni egy ilyen vihart, de főleg nem mindennapi, ha épp egy tömött HÉVen ülsz, amelyik nem mer elindulni a szabadkikötőtől a hatalmas viharban, és közben az Opeth Hessian Peel című számot hallgatod - vagyis az egész Watershed albumot. (Utána a HÉV két napig nem is járt. A szél felsővezetéktartó oszlopokat nyomott le a földig...)

Annak a hangulatnak/állapotnak elég sok köze van ahhoz, ami úgymond az 'általános' lett. Lassan letelik az egy év 'szünetem'/regenerálódásom/nemtudommármiez. Részemről egy kényszerpihenőnek indult, ma már a legjobb döntéseim egyikéhez fel lehetne írni. Ha belegondolok abba, hogy mennyire határzott vagyok most és mennyire voltam az egy éve, hát... eléggé nagy a különbség. Egyrészt kellett ez az egész a már említett pihenés miatt is, de egyéb fontos dologgal is több lett(em). Például...

Sokat gondolkozok valamin mostanában... Ha épp két órával később nézegetem az iskolaszövetkezet honlapját, lehet, hogy valamelyik másik munka tetszik meg - ezt pedig betölti helyettem valaki más. Ezt odabent csak egyszer sütöttem el (egy... igen sajátos helyzetben). A válasz az volt, hogy fizikára járok, és hiszek a véletlenekben? És persze,mindez nem a munka miatt - egy év alatt egy hangyányit ráuntam a borítékolásra, és a fizikusságot sem cserélném le behajtóra... Fogalmazzunk úgy, hogy megismertem egy-két embert ott, akit meg kellett, hogy ismerjek. De a szeptembert már nagyon várom, és nem csak az egyetem miatt... Hanem VÉGRE abbahagyhatom a rabszolgamunkát. (Illetve nem kell attól félnem, hogy önkéntelenül átminősítem magam 'rabszolgából hajcsárrá'. Pedig égek a vágytól...)

Általában... az ember azért sokall be, mert kicsit mindenből sok, elég. És nagyon jó dolog, ha van kéznél egy radír. Ha van, akkor az pedig teszi a dolgát: megnyomsz egy gombot, majd megöl téged. Majd megöl mégegyszer. Meg még egy párszor... Majd mielőtt befejezné a tevékenységét, újraéleszt, te pedig a nulláról kezded. "Azt töltesz a pohárba, amit szeretnél." És igen, ez a része a blognak a 'zenéim hatása' aktuális blokkja. De nem nevezem meg pont ezt, hiszen annyiszor megneveztem már...

Viszont egy másikat igen. Őket Primordialnak hívják. Primordial hallgatás közben nagyon könnyen elfogja az embert a letargia. Pedig nem ez a zene célja. Hogy mi, az számomra megfogalmazhatatlan. Élőben ismertem őket meg, egy olyan koncerten, amin egyedül voltam. És akkor épp a koncertjük után szívesen szaladtam is volna ki valahova a nagyvilágba, csak el, minden elől. Az egész Primordialt most csupán megemlítettem, semmi konkrét célom nem volt vele. A zenéről úgysem tudnék írni. Nem vagyok én kritikus... de a legutóbbi albumukról, a To The Nameless Deadről egy kritikus sem tudott normálisan írni. Én pedig mindennél jobban szeretem azokat a dolgokat - legyen az bármi -, ami képes arra, hogy egy-két óra leforgása alatt arra késztessen, hogy alapból gondold újra az egész életedet, és értékelj újra mindent.

Végül... csak annyi, hogy köszönöm Nektek. Akinek szól, az tudja.

(És újból elérhető vagyok...)

Miért sikerülhet nekem minden ennyire balul? Miért törvény az, hogy bármit csinálok, bármit szeretnék, rittig az ellenkezője teljesül? Ha valamiért lelkesedek, az egészből szar sem lesz? Vagy ha esetleg valami össze is jön, a másik oldalról jön egy pofon? Így hogy a fenébe lássam bármiben is a jót? Most nagyon durván elég. Ennyi volt....

O jobban ismer, mint gondoltam. Soha senkinek egy mukkot sem szóltam valamiről, és ő mégis tudta. Talán ő az, aki miatt közeledek újból a 'kigyensúlyozottság' felé... Na már persze nem a mai miatt. Az inkább amolyan 'sok lépés hátra', és milyen jó, hogy megfogadtam ama bizonyos dolgot...

Nem érdekel már semmi. Azaz pontosabban ez így nem igaz. Olyan dolgok igen, amik ált. embereket nem foglalkoztatnak - legalábbis nem ezek együtt. Olyanok viszont, amikkel 'szokás' foglalkozni, na abból nem érdekel semmi. Mostantól még inkább nem, ennyi volt.  Csak úgy levegővé válok, esetleg belélegzek másokat.

Amúgy akit érdekel, hogy mi a kedvenc filmem lassan 10 éve - amiről írtam is, az vesse magát szombaton az RTLklub zsidócsatárna elé 15:55kor.

Létezik nálam egy-két nagyon megbecsült dolog. Legyen az zene, film, rajzfilm, vagy történet - egy közös bennük: műfaji határokat feszegetnek, és a sorok/képek/szövegek mögé kell nézni, és ekkor kiderül, hogy temérdek mondanivalóval rendelkezik. És ezeknek a dolgoknak a kitalálóját nagyon tisztelem. Az egyik ilyen Douglas Adams. A hétfő a világ legtöbb országában egy furcsa 'ünnepnap' lesz, ami hozzá kapcsolódik: mindakikre nagyobb hatást gyakoroltak a könyvei, hétfőn egy törölköző társaságában fog mutatkozni mindenhol - ha nem tudod, hogy miért pont törölköző, ajánlom figyelmedbe a könyvesboltot. "Viccet csinálhatnak belőled vagy komplett idiótáknak nézhetnek, de legalább elrejtőzhetsz a törülköző mögé míg ezek az alakok felszívódnak. (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod őt - annyi esze van, mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó)".

...amikor a legnagyobb metálbandák egyike úgy gondolja, elég lesz most két akusztikus gitár és egy tiszta énekhang. Majd amikor vége van, meghallod a számítógéped zúgását.

Felvettem az óráimat az egyetemen. Máris...  Hova tűnt ez az egy év? Sokmindenbe beleszólt ez a kihagyás, akár negatív értelembe is, de olyan pozitív dolgokkal lettem több, ami miatt úgy érzem, hogy megérte. G, O, na és hogy egy munkahelyen egyenrangúnk tekintenek egy állandóssal. Na és hogy mennyire vagyok ott más, mint amúgy. Bár a 'közzöségközpontosdi'nak azthiszem vége, egy újabb csalódás miatt.

Csalódásról jut eszembe... Nem akarom túlragozni. Kedves, jóleső 'utolsó szavak', letiltás, stb. bbbbbbb

Na, inkább térjünk a 'tárgyra'. Vagy valami olyasmi... Talán már az előző bejegyzés is erről lett volna, ahogy ez is, de mégsem jött össze, csak kerülgetem a problémát. Pont azt, amire már szinte nincsenek szavak, így leírni sem tudom. Kicsit logikátlan, de most ez van.  Talán egy tipp...

"...Beatus vir qui suffert tentationem
Quoniam cum probatus fuerit accipiet coronam vitae..."

Végül... megnéztem pár év után újra a kedvenc filmemet. Azt sem esett valami jól, de (talán) elkeserítő, hogy 100%ban csak most sikerült megértenem. De végülis az ilyen bonyolult dolgokat szeressük, nem?

Mostanában nem írok sokat ide, és ezentúl még kevesebbet fogok, mint eddig. Valamivel könnyebbek a dolgok körülöttem, és ez jó jel - bár messze van még szeptember, közeledik az egyetem, amikor is az lesz a 'rangsorban' mindenek felett. Még a Japánnal kapcsolatban is azért ütöm ennyire a vasat, mert a nyelvtanulással sem szeretnék tökölni akkor. Bár így sok idő után végre olyasmi történik, ami eddig nem: eredmény. És elhihetitek, ez az eredmény a Japán esetében sokkal jobb érzés, mint bármely más nyelv esetében. (Itt szeretném megjegyezni... kevés dologgal lehet annyira kihozni a sordomból, mint amikor a Kínai nyelvet és -embereket a Japánhoz hasonlítgatják, esetleg rávágják, hogy 'ugyanaz'. NEM. Az emberek mentalitása Teljesen más, a nyelvben meg CSAK az írásmód a hasonló, de még csak nem is egy nyelvcsaládba tartoznak...)

Meglepően jól tudok terelni :) Bár pont egy pár ember tudja, hogy mivan akkor, ha valami iránt nagyon lelkesedek... Legalább valamiért lelkesedek mostanában. Nade... két hónap alatt is hogy megváltozhat az ember. A 'naplómba' kb akkor írtam utoljára, amikor olvastam, hogy két hónapja még mik foglalkoztattak... Hehe. Az pedig, hogy a dolgok rosszabbak lesznek, vagy elkezdenek rendbe jönni, mostanság fog eldőlni.

Utolsó gondolat... Maszk, ugyebár. Valamennyire mindenkin ott van - akibe szorult egy kevés értelem. Azon azért elgondolkoztam, hogy 100%osan senki nem ismer engem ill. a gondolataimat. Aki a legjobban... ne legyünk naívak, nem egy szülő vagy rokon az. Inkább két ember, akik a H és P névre hallgatnak. Talán ez után jön egy másik D.

Ja... és jó volt ma a kövér HPD (HáJPéDé)

...ha egyáltalán meg tudnám fogalmazni. Már egy ideje tart, csak az egész szavakkal leírhatatlan. Talán a 'végső lemondás' fogalom illik rá. És persze, van, ami ellensúlyozza. Egész addig jó is így, amíg el nem kezdi tönkretenni a másik oldal. Ez már el is kezdődött...

A poén az az, hogy mostanság elég kemény agytágítást végzek. Egyre többet fogok fel a világról, mélyebbre ásom magam a fizikában, szintúgy a vallásokban, meg-egy-dologban-amit-ide-nem-írok-le, és a mérleg mégis erre kezd billenni. És ha megnézzük, hogy van egy olyan közmondás, hogy 'a tudatlanság áldás'... Ezzel mindent elmondtam. És az 'emberek' csak még visszataszítóbbak lesznek számomra, mint voltak.

Aztán jön a szemléletmód váltás, egy szuper-bölcs valaki, aki olvassa ezeket a sorokat, bele éli magát, majd mosolyog egy nagyot - részben mert szórakoztatja a dolog.

Az első nem volt valami hosszú, meglátjuk, mit hoz a negyedik...

...és aztán az Elfek visszatértek, rommáverve mindent, ami eddig sikerült. Egy hang, és vége mindennek. Két dologra legalább így is jó vagy, belefeledkezhetsz a japántanulásba, és folytathatsz egy rég elkezdett novellát, amit csak így tudsz írni. 瓶 - üveg.