Egy jó kép csodákra képes. Főleg, ha az a kép éppen egy albumborító. Lehet, hogy valaki épp a kinézete miatt vesz meg egy lemezt. Ezúton írom, hogy minden tiszteletem TRAVIS SMITHé, gyönyörű munkái vannak. Itt van néhány belőlük.

 Solitude Aeturnus - Alone

 Amorphis - Silent Waters

 Anathema - Resonance Volume I

Katatonia - Viva Emptiness

Katatonia - Last Fair Deal Gone Down

Katatonia - Tonight's Decision

 Katatonia - The Great Cold Distance

 Katatonia - My Twin EP

 Katatonia - Live Consternation

Moonsorrow - V: Havitetty

November's Doom - The Novella Reservoir

Opeth - Burden EP

 Opeth - Damnation

Opeth - Deliverance

 Opeth - Ghost Reveries

 Opeth - Lamentations DVD

Opeth - Still Life

Opeth - Watershed

 Tarja - Henkäys Ikuisuudesta

A mai (tegnapi) napom a lehető legszarabbul végződött, még csak nem is forgatókönyv szerint. De mivel nincs kedvem siránkozni, most inkább írok az előző dalszöveg gazdájáról, mert.

Két féle zsenit ismerek. Az egyik féle zseni pl a nagy fizikusok, esetleg ami az életemben talán a legnagyobb inspirációt adta, A Hotdogárus Londonban, stb. A másik féle zseni pedig szintén az életem szerves része, csak ezt kevesebben tudják értékelni. Zsenik a ZENÉben. Kettőt szeretnék kiemelni.

Az egyik természetesen mi lenne más, mint a kezdet és a vég, az OPETH - amiről még írni is fogok amúgy is. Ha tud zene legalább olyan emészthetetlen, feldolgozhatatlan és sokrétegű lenni, mint egy fizikában feszegetett kérdés, akkor az az Opeth. Talán Az Isten, dalszövegíró-énekes-gitáros, Mikael Akerfeldt tudja csak az összes dalszövege jelentését. 1994-ben, amikor kiadták az első albumot, az ORCHIDot, ami annyira messze van zeneileg a most legújabb WATERSHED albumtól, amennyire csak lehet, valami hatalmas folyamat indult el. Milyen a zene? Svéd death metal - intézhetném el egyszerűen, de. Nem csak annyi az egész, hogy torzított gitár + hörgés, és kész. A zene bármelyik pillanatban átválthat egy akusztikus-tisztán éneklős valamivé. Bármelyik pillanatban -azért kell így fogalmazni, mert a zene csak hömpölyög, elmebeteg 7/8 ütemben, mindenféle refrén vagy visszatérő dallam nélkül, sok esetben 10 perc fölött. Hogy nekem például mégjobban tátva maradjon a szám, meg lehet közekíteni a kedvenc hangszerem, a dob felől is az egészet - Martin Lopez ugyanis jazz dobos, nem metál dobos - legalábbis az Opethben játszott témái erről tanúskodnak. Ahol csak lehet, amikor csak lehet, a dobszerkó minden egyes hangot kiadó felszerelésére rácsap a dobverőjével. Ezeket összegyúrva az eredmény az Opeth. Még leírva sem könnyű...

 A másik kielemendő a Katatonia. A Katatonia egy állapot, amely a depressziónak egy olyan foka, amikor a külvilággal minden kapcsolat megszakad, vagy valami ilyesmi. Ebből már rá lehet jönni, hogy nem éppen vidám zene a KATATONIA. Első kérdés, amit egy metált nem ismerő ember kérdezhetne, minek hallgatnék olyan zenét, aminek ez az elmebeteg depresszív hangulat a fő téma, és ezt ragozzák jobbra-balra? Ha másért nem, akkor azért, amiért a számíró-énekes-kezdetbendobos Jonas Renkse is a ZSENIk táborába tartozik. Ez a zene kimeríti a mágia egész fogalmát. És ha nem ismered, milyen ez a Mágia, akkor el sem tudod képzelni, így fölösleges erről írnom.

Adott tehát a két zenekar. Mindketten Svédek, ráadásul a két Zseni még jó barátok is. A Katatonia Brave Murder Day és Sounds Of Decay lemezét még Mikael is hörögte fel, amíg a Katatonia hörgős zene volt. A két zseni tehát elmegy szórakozni, és alaposan leisszák magukat. Nagy részegségben jön az ötlet: csináljanak egy Opeth-Katatonia hibrid zenekart. A zenekar pedig meg is születik. Mikael az énekes, Jonas pedig basszerozik. Opethből még kölcsönzik a mostani dobost, Axe-t, a Katatoniából pedig azokért a hihetetlen dallamokér felelős gitárost, Blackheimet. Milyen lett a zene? Tekintve, hogy a Katatonia olyan, amilyen, és az Opeth sem épp a vidámságáról híres, valami sötét, az élet gondjain filózós, szomorú könnycsepphullatós valami. Gondoltuk mi. Ők pedig nem. Bár a sötét az stimmel...

A hibrid neve Bloodbath. Tisztelgés a régi deth metal ősök előtt. Egy hullaszagú, gyilkos aggressziótömeg. Nos, nekem nem a kedvenc stílusom a death metal... Talán valahol pont ezért. De az a három számos kis EP, ami egy berúgásból született, akkorát csattant, hogy három megírt számmal nagyobbak lettek, mintegy jópár több évtizedes együttes. Írtak hát egy albumot. Azaz AZ albumot. Innen származik az idézet is. Szavakkal leírhatatlan és jellemezhetetlen. Nincs jó gitárhangzás, mintha egy WC csészéből szólna az egész. Nincs semmilyen villogás, sem pózolás, egyszerűen csak te elindítod a zenét, az pedig teszi, amit tennie kell. Jött egy következő albumuk is, de az Mikael nélkül készült, és kevésbé is tetszik. Egyéb gondok miatt majdnem feloszlottak, majd jött egy visszatérő 4 számos EP. Érdekes jelenség: az első számot Jonas, a Katatonia főembere írta teljes egészében. Zseniknél nem tudni, hogy mire lehet számítani, de a zene nem sokatváltozott. Csak (még)gyorsabb lett, és a számok közepénél mintha lenne valami misztikus, valami mágikus. Ez volt az előszél. Ahol most tartunk, az egy új album, amiben szinte csak az aggresszió maradt meg. Belekerült egy-egy adagnyi az Opeth lassulásaiból-elszállásaiból, és a Katatonia befelefordultságából-mágiájából. Megy a szélsebes belezés, majd egyszercsak mintha Katatoniát hallgatnál, a Föld közelébe sem vagy...

Ez volt a rövid kis írásom a zenémről. Úgysem olvasta végig senki, de nem is vártam. De legalább levezettem most itt, ami felgyülemlett.

...

Their mastication
Violent invasion of my mind
Emptiness takes over
Pleasure's gone, insanity i find

Memories choke me
Chloroform drenched anxiety
Corpses provoke me
No more killing variety
Pestering forgery
I'm gone beyond all help
Dehydrated mind
I'm swallowing insects myself

Két véglet, G és én. G azért, mert olyan amilyen, én pedig azért, mert megfogadtam. Megfogadtam, de már nem esik jól. Sőt, kifejezetten rosszul. De akármennyire 'rossz' és becsavarodásos, nem fogom megszegni. És ha olvasok egy blogot, akkor az akár ellenpélda is lehet. Nekem erre nincs szükségem.

Valaki meg hiányzik, de csendben tűröm, nem akarok elrontani semmit. 

Milyen érdekes... Van egy munkahelyem, ahol inkább nézne bárki állandósnak, mint diáknak. Nem csak mint külső szemlélő, hanem mint az ott dolgozók, és talán még a főnök is. Ez eddig is így volt. Az is, hogy ez mind annak a bizonyos álarcnak köszönhető. ...de tényleg? Mindjárt kiderül. A lényeg a változás: ezt mostmár ők is tudják. De megkaptam azt is, hogy az első pilanatokban sem voltam unszimpatikus, pedig egy pillantást még álarc mögé sem lehet rejteni. Ez volt az, ami meglepett. Ennek az egésznek érdekes végkimenetele lett... A legelső komolyabb munkahelyembe sikerült úgy beilleszkedni, ahogy például iskolába sosem. És ez nem az álarc miatt van - az, hogy nehezen vagyok kiismerhető, úgy érzem, kicsit más tészta. 

Érdekes még az is, hogy két féle MyVIPes klubtalálkozón voltam eddig. Mind a kettő nagyon jól sikerült és én remekül éreztem magam. Az első társaság azonban az elsőp találkozó után végleg feloszlott, a második társaság meg a második találkozó után, de csak majdnem.  Talán le kéne szoknom arról, hogy 'ismeretlen' emberekkel elmenjek klubtalálkozni, és akkor egybe is maradnak.

És a kettősség nagyobb, mint valaha...

És az 'alvesang'... Hangosabb és hangosabb.

És később egy másik bejegyzásben egy dolog, ami már pár hónapja jobban foglalkoztat, mint a fizika. 

Tässä maailmassa ei ole mitään,
Eei tyhjyydessä elämää jäljellä.

Semmi egoizmus nincs ebben - de lehet annak venni. Elég... 'gáz?', ha egy ilyen életstílus, felfogás, stb  ellenére sem tudja az ember, hogy ki áll mellette és ki ellene. A bizonytalanságot meg nem tűröm. Tehát...emberek, kérlek, álljatok ellenem. Így egyszerűbb. Megoldom majd azokkal, akik mellettem állnak (bárcsak ez a része is tiszta lenne...). Nem baj, ha épp RÓLAD derül ki, azthiszem túléltem már egyszer-kétszer. Kössz.

Ja, Moonsorrow? Mégis milyen lett volna? Tulimyrsky. Bandák közötti szünetben pedig Katatonia. Brave Murder Day & Sounds Of Decay. Amúgy egész jó hangulatban voltam. Attól a pillanattól kezdve, hogy feljöttek ŐK a színpadra, és addig a pillanatig, amíg lementek. 

Mégvalami. Újabb... 'törvény', amire rájöttem: a szar (és annak a kavarása) az idő haladtával csak több lesz - kevesebb nem. "...just the way I live."

When you have no one...no one can hurt you.

Az üresség az egy légüres tér? Lehet. De lehet, hogy az 'üres'ben tér sincs. És ha már nincs tér, és valaki így lép a pohárhoz, hogy töltsön bele? A kérdésre a válasz biztos nem 42.

Van egy cél... Egy szent cél, amit minden áron teljesíteni akarsz. Fontos körülmény, hogy halmozottan érvényes az a tény, hogy amit akarsz, bármit akarsz, az csak azért sem jön össze. Ez eddig szinte mindig teljesült, épp ezért 1000%-os körültekintéssel intézel mindent, és nem hagysz lehetőséget arra, hogy a dologba akár egy porszemnyi hiba is keveredhessen. A dolgokat annyira átnézted és elintézted, hogy kizártál minden lehetséges dolgot, ami elronthatja a célt. Mi történik? Hát, eléred a célt. És valóban. Végre valami sikerült? Dehogyis, hát hülye vagy? Az nem te lennél. A célt elérted, de a pofont egy másik irányból KAMATOSTUL megkapod, mert az NEKED JÁR. Mert te vagy. Ráadásul a pofon egy olyan dolog, hogy ha valakinek elmeséled, az nem tudja abbahagyni a röhögést a dolog valószínűtlensége miatt. De olykor te is csak röhögsz már ezen az egészen. Olykor viszont elmegy az életkedved 2 évre előre a nevetéstől, MERT EBBŐL MÁR KURVÁRA ELÉG. Mi a végső tanulság tehát? A szokásos kijelentés, ami már inkább jelmondat: ne kívánj semmit, ne akarj elérni semmit, hiszen úgy sem teljesül. A törvény, amely minden más felett áll, ragyog, és amely midörökké ott fog maradni.