A mai (tegnapi) napom a lehető legszarabbul végződött, még csak nem is forgatókönyv szerint. De mivel nincs kedvem siránkozni, most inkább írok az előző dalszöveg gazdájáról, mert.

Két féle zsenit ismerek. Az egyik féle zseni pl a nagy fizikusok, esetleg ami az életemben talán a legnagyobb inspirációt adta, A Hotdogárus Londonban, stb. A másik féle zseni pedig szintén az életem szerves része, csak ezt kevesebben tudják értékelni. Zsenik a ZENÉben. Kettőt szeretnék kiemelni.

Az egyik természetesen mi lenne más, mint a kezdet és a vég, az OPETH - amiről még írni is fogok amúgy is. Ha tud zene legalább olyan emészthetetlen, feldolgozhatatlan és sokrétegű lenni, mint egy fizikában feszegetett kérdés, akkor az az Opeth. Talán Az Isten, dalszövegíró-énekes-gitáros, Mikael Akerfeldt tudja csak az összes dalszövege jelentését. 1994-ben, amikor kiadták az első albumot, az ORCHIDot, ami annyira messze van zeneileg a most legújabb WATERSHED albumtól, amennyire csak lehet, valami hatalmas folyamat indult el. Milyen a zene? Svéd death metal - intézhetném el egyszerűen, de. Nem csak annyi az egész, hogy torzított gitár + hörgés, és kész. A zene bármelyik pillanatban átválthat egy akusztikus-tisztán éneklős valamivé. Bármelyik pillanatban -azért kell így fogalmazni, mert a zene csak hömpölyög, elmebeteg 7/8 ütemben, mindenféle refrén vagy visszatérő dallam nélkül, sok esetben 10 perc fölött. Hogy nekem például mégjobban tátva maradjon a szám, meg lehet közekíteni a kedvenc hangszerem, a dob felől is az egészet - Martin Lopez ugyanis jazz dobos, nem metál dobos - legalábbis az Opethben játszott témái erről tanúskodnak. Ahol csak lehet, amikor csak lehet, a dobszerkó minden egyes hangot kiadó felszerelésére rácsap a dobverőjével. Ezeket összegyúrva az eredmény az Opeth. Még leírva sem könnyű...

 A másik kielemendő a Katatonia. A Katatonia egy állapot, amely a depressziónak egy olyan foka, amikor a külvilággal minden kapcsolat megszakad, vagy valami ilyesmi. Ebből már rá lehet jönni, hogy nem éppen vidám zene a KATATONIA. Első kérdés, amit egy metált nem ismerő ember kérdezhetne, minek hallgatnék olyan zenét, aminek ez az elmebeteg depresszív hangulat a fő téma, és ezt ragozzák jobbra-balra? Ha másért nem, akkor azért, amiért a számíró-énekes-kezdetbendobos Jonas Renkse is a ZSENIk táborába tartozik. Ez a zene kimeríti a mágia egész fogalmát. És ha nem ismered, milyen ez a Mágia, akkor el sem tudod képzelni, így fölösleges erről írnom.

Adott tehát a két zenekar. Mindketten Svédek, ráadásul a két Zseni még jó barátok is. A Katatonia Brave Murder Day és Sounds Of Decay lemezét még Mikael is hörögte fel, amíg a Katatonia hörgős zene volt. A két zseni tehát elmegy szórakozni, és alaposan leisszák magukat. Nagy részegségben jön az ötlet: csináljanak egy Opeth-Katatonia hibrid zenekart. A zenekar pedig meg is születik. Mikael az énekes, Jonas pedig basszerozik. Opethből még kölcsönzik a mostani dobost, Axe-t, a Katatoniából pedig azokért a hihetetlen dallamokér felelős gitárost, Blackheimet. Milyen lett a zene? Tekintve, hogy a Katatonia olyan, amilyen, és az Opeth sem épp a vidámságáról híres, valami sötét, az élet gondjain filózós, szomorú könnycsepphullatós valami. Gondoltuk mi. Ők pedig nem. Bár a sötét az stimmel...

A hibrid neve Bloodbath. Tisztelgés a régi deth metal ősök előtt. Egy hullaszagú, gyilkos aggressziótömeg. Nos, nekem nem a kedvenc stílusom a death metal... Talán valahol pont ezért. De az a három számos kis EP, ami egy berúgásból született, akkorát csattant, hogy három megírt számmal nagyobbak lettek, mintegy jópár több évtizedes együttes. Írtak hát egy albumot. Azaz AZ albumot. Innen származik az idézet is. Szavakkal leírhatatlan és jellemezhetetlen. Nincs jó gitárhangzás, mintha egy WC csészéből szólna az egész. Nincs semmilyen villogás, sem pózolás, egyszerűen csak te elindítod a zenét, az pedig teszi, amit tennie kell. Jött egy következő albumuk is, de az Mikael nélkül készült, és kevésbé is tetszik. Egyéb gondok miatt majdnem feloszlottak, majd jött egy visszatérő 4 számos EP. Érdekes jelenség: az első számot Jonas, a Katatonia főembere írta teljes egészében. Zseniknél nem tudni, hogy mire lehet számítani, de a zene nem sokatváltozott. Csak (még)gyorsabb lett, és a számok közepénél mintha lenne valami misztikus, valami mágikus. Ez volt az előszél. Ahol most tartunk, az egy új album, amiben szinte csak az aggresszió maradt meg. Belekerült egy-egy adagnyi az Opeth lassulásaiból-elszállásaiból, és a Katatonia befelefordultságából-mágiájából. Megy a szélsebes belezés, majd egyszercsak mintha Katatoniát hallgatnál, a Föld közelébe sem vagy...

Ez volt a rövid kis írásom a zenémről. Úgysem olvasta végig senki, de nem is vártam. De legalább levezettem most itt, ami felgyülemlett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.