Jelenleg van egy munkám, amit nagyon nem szeretek, és már a sulim rovására megy. Hétköznap ha nem vagyok suliba, akkor dolgozom, fillérekért. Ha van ettől függetlenül időm, ott a nyelvtanulásdömpingem. A japánról a "vasfüggöny" már lehullott, a finnem is egyre jobb, a kínait pedig még mindig nevetségesen könnyűnek tartom. A többit meg még nem nevezném nyelvtudásnak. Ezen felül van egy pár Barátom. Ez sem egyszerű, hiszen egyrészt szeretek kis létszámban találkozni (értsd: ketten/hárman), de másrészt ennél nagyobb összejövetel Lehetetlen. Miért? Mert egyáltalán nem kíváncsiak egymásra. Sőt...

És most elérkezett az időszak, amikor ezt így a jelenlegi formájában nem tudom tovább fenntartani. Kevés erre a 24 óra, a 7 nap, az 52 hét. Mindezt egyszerre akarom, akarnám, most ott tartunk, hogy a fenti felsorolásból egyikre sem tudok legalább annyira odafigyelni, hogy az minimum elégséges legyen. Vagy hagyjam ott a munkahelyemet, esetleg a sulit, hagyjam abba a "magán-nyelvtanulósdit", esetleg mondjam azt valakinek, hogy "mostantól nem érdekel a személyes életed, de haverként még jó lennél"?

Vagy megoldódik magától. Valahogyan... És már folyamatban is van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.