Na jó, a cím eléggé megtévesztő. Egyetlen dologról van ugyanis szó: egy zenekarról, amit már nemigen hallgatok, de egy időben szinte az életemet határozta meg, a Nightwish. Megnéztem a két koncert DVD-jüket, a From Wishes To Eternity-t és az End Of An Era-t. Jöjjenek az eszmefuttatások...

From Wishes To Eternity. Ez nagyon durva. Emlékeztem minden szóra a konferálásoknál, Tarja minden arcrezdülésére,minden 'hej-hej'-jezésre, minden piró-robbanásra,  minden alkalomra amikor Jukka felállt és a dobverővel mutatott a közönség felé, és az első sor tagjaira, de leginkább a fejfogós lányokra - még az utcán is felismerném őket. Pedig 100% biztos vagyok benne, hogy az End Of An Era megjelenése óta nem néztem meg, az meg már több, mint 4 éve volt. (4 éve!!!!) Csak nem túlzásbavittem régebben egy kicsit...?

End Of An Era... Van sok közös vonása az elődjével. Ottvannak az első sor fejfogós lányai - csak míg az elődben ezek a Swanheart-ra, a Dead Boy's Poem-re, a Come Cover Me-re vagy épp a Walking In The Air-ra történtek ezek, az utódban már inkább az Ever Dream-re, a The Siren-re, Ghost Love Score-ra, vagy a Creek Mary's Blood-ra. A Wishmaster című számba még a piró is ugyanakkor robban mind a kettőben. És hasonlóság még, hogy mind a kettőn hihetetlen, mekkora ZENE van. Különbségek... Néhány ezer ember többlet a nézők között, Tarja bátrabban mozog a színpadon - és már az elsírás veszélye sem fenyegeti, és... a többiek őszintétlen mosolya.

Alapból nem szeretem, ha valami (indokolatlanul) nyálas, és valószínű ha nem ismerném a zenekart ilyen rég óta, akkor ugyanolyan értetlenséggel nézném az End Of An Era végén zokogó lányokat, mint manapság a Twilight-baromságot. Csakhogy tudom, hogy mit képes kihozni az emberekből ez a ZENE. És akkor ha tudták volna, hogy kb. 2 perc múlva kap Tarja egy levelet...

Kellemes volt visszanézni, sok emlék eszembejutott, az End Of An Era pedig a legjobb koncert DVD lenne a világon, 'ha nem ez lenne a címe'. Így viszont műveltek egy paradoxont.

Azt, hogy mostanság, Tarja előadásában, latin-amerikai zenészekkel hitelesebb egy The Kinslayer, mint a Nightwish előadásában. Azaz nem tudom komolyan venni, amit ma művelnek. (Kivéve egy számot, na melyiket?) Bár talán nem is akarom.

Nem azt mondom, hogy az 'új' album rossz. De van egy fontos dolog szempont nálam, ami ha nincs meg, NEM tudok élvezni egy zenét: névszerint 'nem adunk ki új albumot, csak és kizárólag akkor, ha az új anyagot jobbnak tartjuk az összes eddigi megjelent dolgainknál'. Ez most így ilyen Korpiklaani-Eluveitie-szindróma.

(Egyetlen kivételt tudok mondani, és az pont az Opeth. A Watershed meg sem közelíti az eddigi albumokat, 'csak' egy 10/10-es. De ez most nem véletlen lett így...)

Péess.  Még 4 napig kell kitartanom. Mostmár le akar szakadni egy polc. Ráadásul nem is annyira az idézi elő, amire számítottam. Hanem 2010 július. Nade, még 4 napig nemszabad.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.