Mászok, felfele. Körülöttem emberek hangja, nevetésé, és vízcsobogásé. A Duna vize meg piszkos. De nem annyira, mint szokott lenni. Még mindig mászok, felfelé. Milyen ötletes, hogy kitaláltak ilyet, hiszen olyan széles ez a folyó... Vagy háromszor olyan széles, mint a Duna. A hídpillér - amire épp mászok fel - is magasabb, mint bármelyik másik Budapesten, de hát sokkal nagyobb hidat is kell elbírnia. De hát Kína már csak ilyen hely. Felértem. Lenézek a nagyon mélyen lévő vízre - gumimatracok, mini csónakok, vagy csak olyanok, akiknek úszni támadt kedvük. Hogy ez nálunk miért nem jutott eszébe senkinek? Kína egy furcsa ország. Itt képesek voltak létrehozni egy szabadstrandot a folyó mentén. Így hódolhatok is az új hobbimnak... Hopp, míg gondolkozom, feltartom a sort. Ez nem csak az én hobbim... Nem foglalom el az egész pillért! *Ugrás, csobbanás*

A nagy kérdés, véletlenek márpedig vannak, vagy nincsenek?

Ezt a kérdést, amikor egy - szintén nagyon jó, bár kicsit más álruhát viselő - embernek feltettem, meg is kaptam a magamét. 'ÉN járok(tam) fizikára, és hiszek a véletlenekben?' Hát álljon meg a menet... A fizikus egy tudós ember. A tudósnak pedig van egy olyan tulajdonsága, hogy csak akkor állít valamit, ha azt be is tudja bizonyítani, és érvekkel alá tudja támasztani. És mivel fizikusokról van szó, a válasz egyszerű: véletlenek Léteznek. Valóban. De talán nem minden az, ami annak látszik. És hogy egy konkrét esetről sosem fog kiderülni, hogy az most véletlen, vagy 'ennek-így-kellett-lennie', az sosem fog kiderülni. Semmiben. Ja, ami ez utóbbit illeti... Nem, ez a bejegyzés nem arról szól, hogy hirtelen monoteista lett belőlem. Nem mintha ezt el kellene mondani bárkinek is, aki ismer...

Egy ember nem élhet a múltban, mert ha épp nem őrül bele, akkor sem nevezhető az az élet 'élet'nek. DE az a legjobb dolog, ami csak történhet, ha az ember tisztában van a saját múltjával. Ha nem, akkor ott fogja arcon csapni, ahol csak lehet. Bár lehet, hogy ez mégis így van jól - ez lenne a 'természetes fejlődés folyamata'? Na jó. Most az egyszer..... Épp próbáltam segíteni valakin egy könyvvel. Ahhoz a könyvhöz van egy link, amit én kaptam régebben e-mailben. Olyan 2007 ősze és 2008 tavasza között. Két visszatérő címről jött e-mailem. Az egyik a 2007-ben kezdett fizikusok levelezőlistája (innen kellett a link). A másik az oldal, ahova most írok. Ha épp újdonság lenne, minden kommentről azonnal e-mailt kapok. Tökéletes alkalom arra, hogy visszaolvassak 'akarva-akaratlanul'. (Csak a középsőt 'öltem meg', az első onlájn...)

Nagyon-nagyon lelkesen kezdtem bele az egész egyetemesdibe. Ez igazából sosem csökkent. Csak - ahogy írtam is, ha az ember feje szarokkal van tele (szójárás by O), nem tud a fő gondra koncentrálni. Pontosan ez történt. Innen két féle módon lehet a dolgokat nézni...

Az egyik az, hogy akkor mindent elrontottam. Annyira elrontottam, hogy pl ez az év is annak a következménye. Azóta nem tudtam visszatalálni a rendes kerékvágásba, csak azért, mert rosszul rangsoroltam a dolgokat. Azóta meg csak ténfergek, és keresem az ebből való kiutat. A vágyálmomat pedig örökre tönkretettem.

A másik az, hogy ez okkal történt. Nem azért, mert nekem nem a fizika van szánva - a csillagászat téma nálam mindmáig az a dolog, ami a legjobban megmozgat. (Igen, még a villamosoknál is. Igen P, még az Opethnél is. És még akkor is, ha nem beszélek róla annyit, mint ezekről.) De nem ez az az út, amit végig kell járjak. Miért? Mert kellett az a jellemfejlődés és tapasztalat, ami az elmúlt egy évben ért. Mert kellett az a jellemfejlődés, amit az elmúlt egy év alatt megismert emberektől 'kaptam'. (Viszonzok is, remélem...) Egy csillagászt pedig ismerek. Apámmal járt egy osztályba. Mennyit dolgozott a szakmájában? Nem, erre a kérdésre nem kell válaszolnom... És kellett az, hogy rendeződjön egy pár dolog a fejemben, ami az 'első lehetőséggel' sosem rendeződött volna. És még akkor is, ha ma már kicsit másképp gondolom a 'kinek a hibája?' kérdést. És nem egészült volna ki az 'érdeklődési köröm'.

Melyik lehet az igaz?

Ha az első, akkor hibáztam. Nagyot. De nem szabad, hogy ez még tovább fajuljon, és mihamarabb vissza kell állítani a 'rendet'.

Ha a második, akkor szintén hibáztam. Nagyot, mert későn ismertem fel. Mihamarabb ki kell találni, hogy a sok 'terv' közül melyik az, amivel elérhetem a toronymagasan levő céljaim.

Ja... hogy még meg sincs válaszolva, hogy melyik? Sokáig nem volt. De kellett a mai (tegnapi) nap minden résztvevőjével és percével együtt, hogy rájöjjek. Szereplők, köszönöm...

És mi van 'azzal a bejegyzéssel'? Semmi. Néhány dolog segített abban, hogy könnyebben át tudjam gondolni - de a lényeg változatlan. Ezek után sem létezik megoldás az 'egyelőre' megoldhatatlanra. Azon sem változtatok, hogy az eddigi 'játékból' kiszálltam és kész. De az, hogy könnyebben át tudom gondolni, hatalmas könnyebbség.

Végül egy észrevétel (hangsúlyozom, ÉSZREVÉTEL, semmilyen rejtett üzenet nincs benne). Régebben kevesebb embert ismertem, mint most (azért tűntek is el emberek... egy pár). Ezzel együtt kevéssel emelkedett is azok száma, akik egyáltalán tudnak a blogról. A kommentek száma pedig ezzel fordított arányban csökkent...

U.i.: van valami, amiben egy 'japáncica-gazdi'nak igaza van...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.