Pontosan ez a jelenlegi állapot: kétértelmű mondatok és kérdőjelek.

Bár nem annyiból állnak a problémáim, mint 15 éves koromban, ez a része a dolognak mégis energiavámpírként működik. Nagyon szeretnék már egy kicsit más szemmel nézni a világra, mint ahogy eddig tettem - és képes is lennék rá, ezt tudom. De egy utolsó darabka még ragaszkodik hozzá, amit le kellene zárnom, de nem akarom. Egy hang, amit végleg ki akarok iktatni magamból azt ordibálja: ennek a végét még érdemes megvárni. De ez lehet, hogy csak önvédelem. Nem érdekelne, de az önzőség (?) megszólal: az idő telik. Az önzőség (?) ezt a dalt énekli: "...but after a while you realise time flies. And the best thing that you can do is take whatever comes to you... 'cause time flies."

A fizika nehéz. Nehéz, mert nem értik, és ezért nehézzé teszik. Azonban amikor valami áttörés van, a 80%-át ki lehet dobni a kukába, mert kiderül, hogy a valóság sokkal egyszerűbb, mint gondolták volna. Esetleg... 'van rá esély', hogy én is túlbonyolítok egy teljesen egyszerű dolgot. Talán. *ide egy smiley illene, legyen egy erőltetett vicsor*

A héten még az is kiderült, hogy a munka viszi a pénzt, nem hozza. Kaptam a szánalmas diákfizetésemet a szánalmas diákmunkámra, ami kifárasztott (mert utáltam), rontottam, és így fizethetek újabb 2x170e ft-ot (de nem, mert már 175e) tandíjra. Közben persze nézzem végig, hogy rajtam kívül mindenkit átsoroltak. Mindezt úgy, hogy első félévben majdnem kitűnő lettem.

Persze nyárra a szánalmas fizetés is jó, de nem akkor, ha épp tökéletesen időzítenek a nálam alig idősebb naaagyfőnökök, hogy ok nélkül baszogassanak. De legalább 24 évesen már a második munkahelyemet hagytam ott ezért.

Ekkor eszembe jut az elte utáni egy évem. Mert ott is kaptam baszogatást ok nélkül egy naaaaaagyfőnöktől (aki amúgy nagyon tud valamit, mert rettegtek tőle a dolgozók), de a reakciómba nem volt köszönet. És ahelyett, hogy kib.sztak volna mint macskát szarni, megtanítottuk egymást egy-egy leckére. Én őt arra, hogy nem mindenki táncol úgy, ahogy ő fitogtatja az erejét, ő engem pedig arra, hogy a fiatal naaaaaaaaaagyfőnökök azért vannak, hogy fitogtassák az erejüket, hiszen náluk idősebb is dolgozik ott, akiknek tisztelniük kell őt, mint főnököt. És ebbe az én munkafelfogásom szinte sosem stimmel. Az pedig milyen is? Nem tudok csak lenni és végrehajtani, főleg ha valamihez nagyon könnyen hozzá tudok tenni. De mivel a világon senki nem kíváncsi egy diák véleményére, ezért maradok örökös szabályszegő - aki emiatt jobban teljesít, mint a többiek, de mégis szabályt szeg. A reakciók állása pedig... Eddig 1-2: egyszer (na jó... 'másfélszer') a munkahely végét jelentette, kétszer pedig azt, hogy 'tegyek úgy, ahogy nekem tetszik, ameddig a cégnek jót teszek'. Hogy mi volt más abban az egy (kettő) alkalomban, ami munkahelyvesztéssel járt?

Sajnos így működik a világ: az erősebbet tisztelik, az erősebb győz - ehhez villogtatni is kell az erőt. De amikor valaki olyan magasan hordja az orrát, hogy mindennél fontosabb az, hogy felül maradjon - hát remélem megismeri majd jobban az életet és a világot. Hiszen mindennek két oldala van. Az élet és a világ nem csak pozitív, nem csak jó, nem csak szép, a másik oldal is létezik, és csak együtt érnek valamit is. Ezzel a felfogással nyugodt lelkiismerettel kívánok nekik negatívat, rosszat, fájdalmasat. Olyan helyzetben az ember valahogy mindig megtalálja önmagát, amit addig nem látott az egójától.

Más: eltelt egy év Japán óta. Ez nem csak azt jelenti, hogy letelt a fogadalmam, miszerint egy teljes évig nem hallgatok Katatoniát, ami azelőtt a napi rutin része volt (és azóta is az, de megjegyzem, a fogadalom SIKERES volt :) ), de azt is jelenti, hogy már több, mint egy éve jöttem haza Japánból.

Aminek minden porcikája nagyon hiányzik. De jelenleg a leginkább az, hogy az emberek úgy általánosságban tisztelik egymást. Ez sokkal többet jelent, mint az elsőre tűnik. Persze már azóta azt is tudom, hogy az egész udvariaskodás egy hatalmas színjáték - mégis megkövetelik egymástól az emberek, és be is tartják. Már amennyiben japánul szólalsz meg, hiszen ha érted, hogy mit mondanak - már nem magukat a szavakat, hanem azt, amit azokkal a szavakkal ténylegesen akarnak, ami lehet totálisan ellentétes is azzal, amit szó szerint mondanak -, akkor közéjük tartozol, és megérdemled az udvariasságot. De a szégyen bélyegét onnantól fogva rád is nagyon könnyen rádnyomhatják, ami Japánban a legrosszabb dolog, ami történhet egy emberrel - ezúttal szó szerint. És a te neved kerül szégyenbe akkor is, ha nem vagy udvarias azzal, akinek a létezését itt Európában maximum éppen hogy csak tudomásul vennéd.

Ez egy teljesen más életfelfogás, egy teljesen más világ. Azonban ez a fajta világ sokkal jobban tetszik. Főleg, hogy rengeteg vonatuk van. Amik gyorsak. Igen, ez legalább annyira fontos.

És már több, mint egy éve volt. ...but after a while you realize time flies.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.