Két hét internetelvonás... Legalább olyan nehéz volt, mint gondoltam. Bár most már van net, de most meg itthon nem vagyok, és annyira hulla fáradtan érek haza, hogy agyhalál.

Agyhalál. Ezt az agyhalált most ide nyomorítom. Bár az előző írásomat kitöröltem, azért elég sokáig lehetett gyönyörködni benne. Egyszerűen túl van bonyolítva - bár minden, mármint... minden velem kapcsolatos hülyeség túl van bonyolítva, ezért ez nem is meglepő. A meglepő az az, hogy mennyire extrém szerencsétlen vagyok. Egy nagy kitérővel mondok is egy példát.

Van egy ismerősöm, V (nem a Vikikre gondolok), akit már sok-sok éve 'ismerek'. Aztán van G, akit meg három éve ismerek. Kb. Harmadszorra jártam náluk, amikor találkoztam V-vel a házukban. Mint kiderült, egy emeleten laknak G-vel. Nem egyszerű a dolog: az egy 10 emeletes lépcsőház egy olyan hosszú házban, amiben van vagy 7 lépcsőház, az utcában van 4 ilyen hosszú ház, és a lakótelepen van vagy 30 ilyen utca - ahogy az egyik legnagyobb panel lakótelephez illik. Ezek meg egy emeleten laknak vagy 8 éve. Ugyanazt a liftet használták minden nap, ugyanabba a boltba jártak le minden nap, stb. Én meg lassan második éve minden pénteken G-nál alszom. Mondanom sem kell, hogy többet soha nem találkoztam ott V-val - pedig nem egyszer kopogtunk át, hogy áthívjuk, sosem volt otthon (?). G-ék vasárnap elköltöztek, reggel segítettem a költözésben. Leküldött G reggeliért. Visszafele menet végiggondoltam: az lenne a legszerencsétlenebb verzió, ha most, hogy utoljára megyek hozzájuk fel, most futok össze V-vel, reggel fél7-kor. Hogy elmondhassam, hogy hiába ígértem, hogy áthívjuk majd, most elköltöznek, tehát ennyi volt. És mivel én nagyon szerencsétlen vagyok mostanában, fogadtam magamban, hogy ez így lesz. Bemegyek a kapun, jön le a lift, és ahogy azt kell, kiszáll belőle V. Régebben az ilyenek még viccesek is voltak, most már lelkileg iszonyúan fárasztóak.

És ez nem csak ez, ez csak a legutóbbi példa. A balszerencsém mostanában elnyom minden mást. Mindennek a tetejében, van ez a K-ügy. Ez is annyira meg van csavarva, hogy az egyetlen ember, aki érdemben képes nekem lelkisegélyt nyújtani, csak nevetett kínjában, amikor elmeséltem. A szokásos: ami megtörténhet, az meg is történik. Minél kevesebb esély van rá, annál inkább megtörténik. Én meg a jólelkű, figyelmes és türelmes meg mosolyogjon, úgyis csak gyűlik az elviselni való. Egyetlen gond van. Az egész K-s dolog nagyon mélyen érint, épp ezért nagyon bánt, és próbálok tényleg figyelmes és türelmes lenni, de azt hiszem kijelenthetem: meguntam. Ez a legjobb szó rá. Nem elég, hogy minden túl van bonyolítva, még minden szerencsétlenül is történik. Régebben ez nem volt ilyen. Értem ezt a szerencsétlenségre, azért régebben is sikeresen túl lett bonyolítva minden lélegzetvételem.

A lényeg a lényeg: a 'jólelkű' lehet épp most tért át hirtelen 'kegyetlen'-re, vagy valami hasonlóan szép szinonimára, de ha őszintén kell erről beszélnem, akkor ez van: u-n-a-l-m-a-s. Logikus kérdés: akkor miért nem neki mondom? Egyszerű, az 'incidens' óta egyszer nem beszéltünk róla... De amikor igyekszek erre lehetőséget adni, az sem jön össze. Ami előfordul... De nem jött össze két hete szombaton, nem jött össze múlthét szombaton, és nem jött össze most hétköznap sem. Na, tetszik érteni? Ez u-n-a-l-m-a-s. Pedig talán még csak nem is tehet róla.

Azt sem tudom, hogy most kinek beszélek. Aki egyáltalán eljut idáig az olvasásban, valószínű nem is érti, hogy miről karattyolok...

"Utóirat": ezt 2010.05.29-én írtam egy 'átlagos' nap után. Most találtam meg a gépemen, és nem győztem röhögni rajta - már miután egyáltalán felfogtam, hogy mi van leírva. Most bemásolom szó szerint.

"Van A, B, C és Z. 'A' mindenkinek nagyon jó barátja, 'B' és 'C' is nagyon jó barátok, de ők nem ismerik személyesen 'Z'-t (de már sokat hallottak egymásról). 'Z' rábíz 'A'-ra egy szörnyű és nagy "titkot". 'A' majd összeroppan alatta. Mivel 'B' nagyon jól ismeri 'A'-t, szépen lassan rájött a dolgokra. De napokkal később 'C' is megkeresi 'A'-t egy szörnyű és nagy "titokkal", ami ugyan az, amit 'Z' mondott. Ezt a tapasztalat miatt 'A' már épphogycsak, de tudja kezelni. Ezután 'A', 'B' és 'C' találkoznak. Ezen a találkozón 'C' beszalad a boltba. Addig érdeklődik 'B' 'Z' felől. 'A' mesél, majd 'B' elkezd erről mesélni valamit - egy hasonló sztorit. De 'C' eközben visszajön, és furcsán néz 'A'-ra és 'B'-re, hogy miért lett ez a téma. 'A' csak nem árulta el?? Amikor erre rákérdez 'B'-nél, 'B' valami füllentéssel kivágja magát. Ezzel megmaradt 'A' titka 'Z'-ről, amiről tud 'B', de nem tud 'A'-nak a 'C'-vel való titkáról. Ezért 'C' nem tudom, hogy mit hisz, de 'B' azt hiszi, hogy könnyebb 'A'-nak, hogy tudtak erről két szót váltani, és nem is sejti, hogy ehelyett rosszul van, mert 'C'-nek is ez a baja. Tehát a képlet: 'B' tudja az 'A-Z' titkot, de az 'A-C' titkot nem. Amikor 'A-B' beszélget és megjelenik 'C', ő nem tud az 'A-Z' dologról, 'B' azonban az 'A-C'-ről nem tud.

Nehéz az élet?"

A dologról csak ennyit: ma már mind a két titok egy-egy egészséges baba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.