Már nem fogok ennyi zenés dolgot írni ide, mások a terveim velük. Ezt viszont muszáj ide, különben bűnt követnék el...

Sonata Arctica. Már rég nem hallgatok ilyesmi zenét, egyedül Ők maradtak meg. Nagyon rég óta minden évben itt vannak, én meg - azt hiszem - 2005 óta (majdnem) mindegyiken ott voltam. Bár ezt most P-nek köszönhetem, amúgy kimaradt volna... És az nagy Uni...ööööakarommondani hiba lett volna. Össze sem lehet hasonlítani az előző egy-két koncertjüket a mostanival, és ennek nem egy oka van...

Egyrészt, ami mindig hiba egy SA koncerten: halk, Nagyon. Most végre nem volt az. (De a közönséghangerőt a Dalriada nyerte, toronymagasan...) Másrészt: vannak számok, amiket mintha elfelejtettek volna, pedig azok a legfontosabb SA számok... Most ezek visszatértek. Valamint: egy SA setlist kiszámítható, 'meglepetésszámot' nagyon ritkán játszanak. Most játszottak. És végül: a SA nem egy olyan zenekar, aminek az összes száma tetszik, sőt, van egy pár szám, ami kifejezetten Rossz. És ebből mindig játszanak. Most nem játszottak. A hab a tortán pedig csak a koncert után volt. De ne szaladjunk előre...

Szerencsére lefényképeztem a setlistet, ezért tudom jól a sorrendet, bár nem meglepő, hogy a Flag In The Grounddal kezdenek. Második volt a Last Amazing Grays, majd a Juliet. Ez a három szám egyébként szerintem a legjobb az új albumról. Aztán jöjjön egy régi, és MEGLEPETÉÉÉS, Replica! Besza-behu, ugyanis ez a SA egyik legjobb száma! És nagyon elfelejtették játszani... A legelső albumról még jött a nagy kedvencem, a Blank File. Erre sem igen számítottam... (Sajnos) visszatérvén a legújabb albumhoz, eljátszották az As If The World Wasn't Ending-et. Sajnos a legutolsó olyan lassú szám, amitől levegőt sem kapok, az a Reckoning Night albumon volt, de azért nem rossz... Előkotorták az Uniát is, és hadd szóljon a fogós, dallamos és überciki szövegű Paid In Full. (De azért szeretem.) De fel sem ér a következővel... Amikor is kedvenc popsztárunk elkezdett meztelen nőkről beszélni a mélyen tisztelt közönségnek... ami megint egy rééégi MEGLEPETÉÉÉÉS, a Victoria's Secret!!!! Újfent az egyik legjobb számuk, és nem sok esély volt erre. Itt Tony kiment pisilni-kakilni, addig a többi finn játszott valami popzenét. Mikor Tony visszajött, közölte, hogy lassú, szerelmes szám következik. 'És melyik a sok közül?' - kérdeztem fennhangon, gontoltam eljátszák ezredjére is a Broken-t, vagy a Shamandalie-t (szeretem őket, nagyon is, de már hallottam, sokszor)... De olyan számhoz nyúltak hozzá, amit tudomásom szerint még soha nem játszottak, a szomorú SA számok királyát, a (MEGLEPETÉÉÉÉÉS) The Misery-t. Azt a leborult. 

 A következő Dead Skin-t szinte nem is hallottam, csak az előzőeket dolgoztam fel. Aztán a kötelező Fullmoon-ra már 'visszatértem'. Hát igen. NINCS SA koncert Fullmoon nélkül. Ránövéj. Bár valamiért Tony barátunk röhögőgörcsöt kapott a szám elején, és ez rázta majdnem a szám végéig. A következő In Black & White-ra H és P olyan grimaszokat vágtak le, hogy azt öröm volt nézni. Pedig ez azon kevés Unia-számok között van, ami nem annyira rossz. Sőt, ezután egy olyan Uniás szám jött, ami meg kifejezetten jó (ritka az ilyen), a Caleb. Ha már az intróját aznap annyiszor elszavaltam :D Utolsó számként pedig a Reckoningsláger-überbrutáljószám, a Don't Say A Word. Na jó, hazudtam, volt még egy szám, a Vodka, we need some Vodka, we need some Vodka - hej - Vodka, we need some Vodka, we need some Vodka - hej...... És vége.

De nem a napnak! Dacolva a kinti eléggéhideg idővel, vagy két és fél órára letáboroztunk a turnébuszokhoz. Eredményesen: mindenkivel találkoztunk. Tony (ének) és Tommy (dob) nagyon fáradtak voltak, csak egy-két szót beszélgettünk, na meg persze fénykép + aláfirk. Nem sokkal utána jöttek a többiek is. Henkka (billentyű) és Elias (gitár) nagyon közvetlenek voltak, leginkább Elias. (Pedig lett volna miért felfutnia a buszba és elő sem jönni többet...) Marko (basszus) is ott volt, legalábbis testileg biztos, de nem hiszem, hogy meg tudta volna-é mondani, hogy éppen hol van, vagy hogy melyik nemhez tartozik... Aláfirk helyett is valami beazonosíthatatlan valamit kaptam, de legalább az övé :)

Nem mintha az ilyen aláírás-féleségek sokat jelentenének a számomra - sokkal többet ér, hogy végre emberként láthattam őket, nem egy zenekar tagjaiként. Na és a közös fényképek, az még számít. Facebookon megtekinthető, akit ismerek, ide nem töltök föl magamról semmit...

Visszatérve: ami számok hiányoztak: persze az örök koncertzáró The Cage, a fantasztikus It Won't Fade, de leginkább az én legnagyobb kedvencem, a White Pearl, Black Oceans... 

Egy szó mint száz: fantasztikus nap volt. A negatívumok ellenére is, merthogy voltak. De hol érdekel az engem? SA, HPD, S+SRómeó, és még rengeteg ilyet. Please.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.